Kölnben 2017. február 4-én reggel, a szombati magyar suliba megérkezve egy-egy gyerek aggódva mondta, hogy nincs nála a mappája és ceruzát sem hozott. Mi, tanárok pedig megnyugtatva őket válaszoltuk, hogy „Helyes, mert ma nem is lesz rá szükség". A Népi Hagyományok Napján ugyanis mindenféle olyan dolgot tanulhatnak a gyerekek, amelyekhez nem könyvekre, tolltartóra, hanem különleges tanszerekre van szükség.
Két csoportba osztottuk gyerekeket és félidőnél, némi elemózsia elfogyasztása után, helyet cserélt a két csapat.
De mi is történt ebben a kétszer másfél órában?
Az egyik teremben Németh Ágnes és Karakas Zoltán Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok tartottak egy vidám, pörgős, másfél órás foglalkozást. Nekik köszönhetően néhány nagyon fontos dologra derült fény. Például Zoli bemutatta: hogyan lehet egy zenészből kettőt csinálni, Ágnes pedig azt, a gyerekek miként és mire használhatják a pálinkás üveget. A hallgatóság persze feszült figyelemmel, tátott szájjal csodálta a sok érdekességet. Mindehhez nem kevés gyakorlás is társult: táncolás, éneklés, hangot elváltoztatva „kipp-kopp kopogás", a hangszerek kipróbálása, pálinkás butykossal a fejen táncolás, szaladgálás és nevetés.
Talán az egyik legfontosabb lecke az volt, hogy a hagyományos, magyar népi játékok nagyon szórakoztatóak tudnak lenni. Ahogy a gyermekkoromból felsejlő, számomra régóta ismert játékokat újra játszották előttem, volt benne valami lenyűgöző. Ezeket, a szó legnemesebb értelmében vett primitív, egyszerű játékokat annak idején milyen jól kitalálták. Nem sok kreativitás kell ilyesmi szabályokat összeállítani: változtasd el a hangod, hogy ne ismerje fel a másik, vagy fuss gyorsabban, mint a társad, hogy visszaérj a körben a helyedre. Mégis talán az egyszerűségében van a kulcsa, emiatt lehetséges, hogy most a 21. századi, információs társadalomban felnövekvő gyerekek ugyanúgy élvezik ezt, mint a korábbi generációk száz évvel ezelőtt. A mozgás, tánc, ének és humor olyan archaikus építőelemei ezeknek a játékoknak, amelyeknek köszönhetően mindenki felszabadult volt és jól érezte magát.
Ha valaki a másik terembe kukkantott be, sok ki szorgos kezet láthatott. Klain Bertalanné, Milike néni vezetésével olyan hagyományos kézműves tárgyak készültek, mint például a levendulával töltött baba vagy a díszes farsangi álarc. Az alkotás örömében mindenki teljesen elmerült, hiszen a másfél óra alatt 2-3 tárgyat is létre tudtak hozni a gyerekek. Vágtak, kötöztek, ragasztottak, tömtek, gyúrtak, de nem maradhatott el a tűbefűzés és varrás sem. Jött a kérdés ugyanis Milike nénitől: „Ki tud varrni? Senki? És ha leszakad a gombod, és nincs otthon anya, ki varrja fel?" A kis ügyes kezek jól vették az akadályt, megvarrták a kis piros epret is.
Klain Bertalanné magával hozta Tolcsváról az általa gyönyörűen hímzett terítőket, ékszereket, a horgolt kis figurákat, a különböző méretű és formájú levendulás párnákat, amelyeket a szülők és gyerekek ámulattal néztek. A rendezve kitett szépséges kézműves tárgyak kiállításként és a foglalkozás díszleteként ékesítették a szobát.
Talán mondanom sem kell, hogy a nap végén minden gyermek kincsekkel a zsebben, vidám léptekkel tért haza.
Szerintem messze ez volt az egyik legeredményesebb tanítási nap. Nem csoda, hogy egy-két tanár maga sem állhatta meg, hogy be ne kapcsolódjon a játékba, alkotásba.
Mindezek után csak remélni tudom, hogy ha majd eszükbe jut olykor egy-egy dallam, amelyet hallottak, észrevétlen tovább dúdolják azt. Vagy, hogy egy kicsit otthon érzésük lesz a levendula illattól. (Sajnos a felvarrt gombokat a szülőknek nem garantálom!)
Köszönet ezért a nagy élményért Klain Bertalanné, Milike néninek, Németh Ágnesnek és Karakas Zoltánnak, valamint a szervezésért Mustos Editnek, Wedewardt-Brezóczki Gabriellának és Lukács József atyának!
