Banja Luka olyan város, ahol a történelem nem múltként van jelen – minden lépésnél érezhető az idő rétegzettsége, ugyanakkor a kortárs kulturális élet erőteljes lüktetése is jelen van. Mégis, egy várost valójában nem csupán az épületei és eseményei határoznak meg, hanem azok az emberek, akik mindezt megteremtik, és folyamatosan újraértelmezik.
Épp egy ilyen szemszögből ismertem meg a fiatalabb művészgeneráció egyik kiemelkedő képviselőjét, Dušan Vere Urošević-et. Személyét szinte lehetetlen elkerülni, ha valakit legalább valamennyire is érdekel ennek a városnak a kulturális élete: energiája, sokoldalúsága és folyamatos munkája a banja lukai és a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság zenei és művészeti életének egyik meghatározó szereplőjévé tették.
Loznicában született, azonban szakmai pályáját szülővárosán kívül építette. Az alap- és mesterképzését karmesteri szakon a Banja Luka-i Egyetem Művészeti Karán végezte, ahol 2017 óta aszisztensként tevékenykedik. Doktori művészeti tanulmányait viszont a Belgrádi Zeneakadémián fejezte be, ezzel megszerezve az akadémiai képzés legmagasabb szintjét.
Dušan V. Urošević művészeti pályafutása számos koncerttel, valamint hazai és külföldi zenekarokkal és kórusokkal való együttműködésekkel jellemezhető. Külön kiemelendő a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság Nemzeti Színházának Szimfonikus Zenekaránál végzett művészeti vezetői és karmesteri munkája, ahol 2023 óta aktívan formálja az intézmény repertoárját és művészeti irányvonalát.
Előadóművészi és pedagógiai tevékenysége mellett az „Insieme” fesztivál alapítója és művészeti igazgatója, valamint a „Kerubini” kamarakórus alapítója is, munkássága pedig nemzetközi szinten is elismert.
Művészi pályafutásáról, magyarországi tapasztalatairól, a térség kulturális életének történelmi alakulásáról, valamint magyar származásáról is beszélgettem. Egy olyan művésszel készült beszélgetés olvasható, aki fiatal kora ellenére már most mély nyomot hagy mint közvetlen, elhivatott és rendkívül professzionális alkotó.
Szerbiából, pontosabban Loznicából származol, de szakmai és művészi pályádat a szülőföldeden kívül építetted fel. Ez az út számomra különösen érdekes, ezért szeretném, ha megosztanád a motivációidat és az ezzel kapcsolatos tapasztalataidat.
Az utam Szerbiában, Loznicában kezdődött, de hamar azzá fejlődött, amit szívesen nevezek művészi “elvándorlásnak”. Ez a kifejezés pontosan leírja azoknak a művészeknek a sorsát, akik tudást és munkalehetőséget keresve hagyják el otthonukat. A tudás iránti vágyam először Bijeljinába vezetett, a „Stevan Stojanović Mokranjac” zeneiskolába, majd a banja lukai Művészeti Akadémia karmesteri szakára.Bár akkor még időnként felmerült bennem a hazatérés gondolata, Banja Luka szinte beszippantott. Immár 12 éve élek itt, és az akadémiai asszisztensi munkától a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság Nemzeti Színháza Szimfonikus Zenekarának művészeti igazgatói és karmesteri pozíciójáig építettem fel a pályámat.Ebben az időszakban egymást követték a lehetőségek: a karmesteri tanszéken végzett oktatói munka, a Rock Szimfónia vezetése, valamint együttműködések nemzeti kisebbségi kórusokkal, mint a szlovén „Davorin Jenko” és az olasz „Pietro Mascagni” kórus. Ma Banja Lukát a saját városomként tekintem, ahol szakmai küldetésem teljes értelmet nyer, és ahol számos fesztivált indítottam, valamint számos nagykövetségekkel működöm együtt.
Nemrég Magyarországon jártál. Szeretném, ha megosztanád a benyomásaidat — jártál-e ott korábban is, és hogyan tetszik neked Magyarország mint ország?
Magyarországhoz sokkal mélyebb kapcsolat fűz, mint pusztán a turizmus. A dédnagymamám, Faragó Mariska, ahogy a családban mondani szoktuk, „tősgyökeres” magyar volt, Dencsházáról származott. Bár személyesen nem ismerhettem, a családban – amíg a dédnagyapám élt – sokat meséltek róla. A dédnagyapám Magyarországon született, és hat-hét éves korában került Szerbiába. Neki köszönhetően ma is őrizzük Mariska nagymama emlékét és fényképeit. Ezeken a képeken egy igazi polgári, úri család tagjaként jelenik meg: mindig gyönyörű ruhákban, nagy, elegáns kalapokban. Büszkén vállalom ezt az örökséget, mert hiszem, hogy minden ember gazdagsága abban a sokféleségben rejlik, amit magában hordoz. A magyar gyökér identitásom fontos része.
Minden utazásnak megvolt a maga különleges hangulata. Az első Harkányba és Pécsre vezetett, amelyet édesanyámnak ajándékoztam március 8-a alkalmából, és különösen szép emlékként maradt meg bennem, hiszen magyar fürdőket fedeztünk fel. Pécs lenyűgözött mint város, ahol a történelem minden lépésnél egymásba fonódik – különösen az a szakrális épület, amely egyszerre templom és mecset, és a török hódoltság, valamint az osztrák–magyar újjáépítés korszakairól mesél. Itt található a híres Zsolnay porcelán és a Zsolnay-kút is, valamint Liszt Ferenc emléke is jelen van a városban. Budapest különleges energiájú város. Gyakran mondom, hogy a világ azon kevés városainak egyike – Máltával és Vallettával együtt –, ahol el tudnám képzelni, hogy hosszabb távon is ott éljek. Itt adtam egyik legfontosabb koncertemet a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság Nemzeti Színházának vonószenekarával. Emellett Hévízen is jártam, amely különleges fürdőkultúrájáról ismert, valamint Keszthelyen, ahol lenyűgözött a kastély, ahonnan rálátni a Balatonra. A Balatont joggal nevezik „magyar tengernek”, partjain sétálni pedig felejthetetlen élmény. Végül nem maradhat el a gasztronómiai pillanat sem – imádom a lángost. Először Szabadkán kóstoltam, később pedig mindenhol kerestem, sőt nagy örömömre még Bukarest egyik parkjában is rátaláltam.
Kutatásaidban sokat foglalkozol az Osztrák–Magyar Monarchia időszakával és a térség kulturális fejlődésével — mi ragadott meg különösen ebben a korszakban, és milyen érdekes részleteket emelnél ki?
Ez egy fantasztikus korszak. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1878-as érkezésével Bosznia-Hercegovina oszmán tartományból európai hagyományokra épülő országgá alakult. Bevezették a bankrendszert, vasutakat és ipart építettek ki, de ami számunkra, a művészet világában élők számára a legfontosabb, az a hatalmas kulturális fellendülés korszaka volt. 1878 és 1914 között mintegy 200 000 ember települt be, köztük sok hivatalnok és katonatiszt, akiknek életének természetes része volt a művészet. Érdekes, hogy éppen Banja Lukában, 1881. május 31-én tartották az első nyugat-európai típusú koncertet Bosznia-Hercegovinában. A műsor rendkívül ambiciózus volt: Mendelssohn és Wagner művei, Alard Faust-fantáziája, valamint Liszt Ferenc és Czerny darabjai hangzottak el. Banja Luka ekkor fontos központtá vált, ahol olyan művészek is tevékenykedtek, mint a Bécsben tanult hegedűművésznő, Blanda Hiller. Különösen jelentős nyomot hagytak a cseh művészek is, például Josip Souk, aki 1916-ban vonósnégyest alapított, amelyben a híres zeneszerzőnk, Vlado Milošević is játszott. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez az operett „aranykora” volt. Ez a könnyed, lendületes műfaj uralta Szarajevó, Banja Luka, Tuzla és Mostar színpadait, és Kálmán Imre, valamint Lehár Ferenc művei a közönség abszolút kedvencei voltak.
A munkásságodat követve úgy tűnik, hogy folyamatosan úton vagy, és már most is egyre inkább nemzetközi karriert építesz. Ezért érdekelne, hogy vannak-e, vagy esetleg már körvonalazódnak-e jövőbeli együttműködési pontok Magyarországgal.
Nemrég a doktori művészeti tanulmányaim megvédésével megkoronáztam tudásomat a Belgrádi Zeneakadémián, ezzel megszerezve a karmesteri szakma legmagasabb fokozatát. Jelenleg a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság Nemzeti Színházára és az új évad koncertszezonjára összpontosítok, amelynek koncepcióját fokozatosan építem fel a 2026 októberében induló időszakra. Nagy vágyam a zenekarunk regionális szintű megerősítése, és ebben Magyarország a természetes partnerünk – kulturálisan, politikailag és szociológiailag is közel állunk egymáshoz. 2025 decemberében alkalmam volt megismerni a neves magyar zongoraművészt, Oravecz György-öt, aki világszerte elismert művész és Liszt Ferenc műveinek kiemelkedő interpretátora. Beszélgetésünk középpontjában a kulturális kapcsolatok erősítése és egy „zenei híd” létrehozása állt a Boszniai Szerb Köztársaság és Magyarország között. Elképzelésünk a szólisták, karmesterek, sőt teljes zenekarok folyamatos cseréje. Célunk egy intézményközi együttműködési megállapodás aláírása, amelynek folyamatában mind a magyarországi boszniai nagykövetség, mind a Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövetsége támogatására számítunk. Hiszem, hogy a zene lehet a legerősebb híd a két nemzet között.
Dušan Vere Urošević művészi pályája egy korszerű, nyitott és dinamikus művészeti életutat tükröz, amely egyértelműen egy olyan alkotót mutat, akinek munkája a kultúrák, intézmények és emberek közötti hidak folyamatos építésére irányul. Bízunk benne, hogy ez az ambíció és tehetség hamarosan szélesebb körben is elismerést kap, és egyre gyakrabban lesz lehetőségünk őt karmesterként hallani Magyarország jelentős zenei színterein és intézményeiben.
