Első cikkemben a baba-mama körös alkalmakról számolhattam be, s arról, hogyan fakasztanak mosolyra hétről hétre az apróságok anyukáikkal együtt.
Mint ahogy azt már említettem, ezeknek az apróságoknak sokszor nem magyar ajkú az édesapjuk. Több ilyen apukával találkoztam tehát azon a nyelvtanfolyamon, amit Makkai Mártával, a Bocskai Magyar Iskola igazgatójával indíthattunk el július végén. Márta még otthon tartózkodásom alatt keresett fel, s kérdezte, hogy szívesen vállalnék-e felnőtt nyelvoktatást, én pedig örömmel egyeztem bele, hiszen otthon is ez a szakmám, immár több mint hat éve. Mire megérkeztem, már tizenketten jelentkeztek a tanfolyamra. S a későbbiekben néhány új diák is csatlakozott hozzánk.
Emlékszem, ahogy az első keddi alkalmon 12 kíváncsi szempár szegeződött rám, illetve egy skype-os hallgató is csatlakozni kívánt, mert az idő tájt éppen Angliában tartózkodott, de semmiképpen sem szerette volna kihagyni az első alkalmakat.
Kicsit izgultam ugyan, de annál nagyobb volt bennem az öröm, hogy itt, tizenötezer kilométerre az anyaországtól vannak olyan emberek, akik szeretnének magyarul tanulni. A diákok között tehát volt baba-mama körös apuka, de volt olyan édesanya is, aki felnőtt, egyetemista korú fiával érkezett az órára, mert fontos volt neki, hogy fia megismerje nagyszülei anyanyelvét. A diákok nagyon különböző háttérből érkeztek: volt köztük kriminológus, zenész, iskolaigazgató és természetesen egyetemista diák is.
Végül úgy döntöttünk, hogy a csoportot kettébontjuk, mivel így mindenkinek több esélye lesz megszólalni az órákon. Annál is inkább, mert volt néhány olyan diák is, aki részt vett a két évvel ezelőtti ösztöndíjas, Farkas Dorina magyaróráin is, ezért ők rögtön a haladó csoportba kerültek. Az órák izgalmasak is vidámak voltak, igyekeztünk leginkább a beszédfejlesztésre koncentrálni, ami – úgy érzem – sikerült is, a diákok többször is megemlítették, hogy most már sokkal bátrabban beszélnek magyar hozzátartozóikkal. Az első negyedévet végül szeptember végén zártuk, s az egyik kedves diákunk, Somonyi Les, valamint Makkai Márta segítségével ünnepi vacsorán vehettünk részt a Korona étteremben, ahol a diákok megkóstolhatták a magyar specialitásokat, ihattak igazi magyar borokat, és még csárdást is rophattak, hiszen élő zene dobta fel az amúgy is emelkedett hangulatunkat. A diákok elhozhatták családjukat, s így alkalmunk nyílt jobban megismerni egymást.
Külön öröm számomra, hogy a tizenöt diákból tizenkettő folytatta tanulmányait a következő negyedévben is, amiből csupán három alkalom maradt hátra, hiszen sajnos hamarosan haza kell utaznom. Úgy tervezzük, hogy ezt a negyedévet is ünnepi keretek között zárjuk, s a diákok megígérték, hogy hazautazásom után is mindenképpen folytatják a magyar nyelvtanulást.
