Vannak utak, amelyek nem kilométerekben mérhetők. Csak abban, amit közben kapunk. A Kapocs világjáték ilyen út volt számunkra.
Vannak utak, amelyek nem kilométerekben mérhetők. Csak abban, amit közben kapunk. A Kapocs világjáték ilyen út volt számunkra.
„Theoris Írisz vagyok. Félig magyar, félig ciprusi. A magyar nyelv számomra nemcsak örökség, hanem közös tér: az a hely, ahol különböző gyökerű közösségek együtt tudnak élni, dolgozni és kultúrát teremteni. Ennek a közös térnek lett most kézzelfogható formája a Kapocs világjátékban.“
Íriszt – akinek a kísérője és segítője voltam – mentortelepülésünk, Györköny fogadta. És amit ott kaptunk, azt nehéz szavakba önteni. A falu egy emberként állt össze mögöttünk. Nem vendégek voltunk, hanem érkezők. Olyanok, akiket vártak. Mindenhol nyitott ajtók, mosolyok, érdeklődés és figyelem fogadott bennünket. Ritka és nagyon jóleső érzés volt megtapasztalni ezt az összefogást.
Györköny különleges hely. Magyar közösség, német – sváb – gyökerekkel, erős hagyománytudattal és élő közösségi élettel. Sok tekintetben emlékeztetett bennünket Ciprusra: itt is fontos az összetartozás, a múlt tisztelete, az egymásra figyelés.
Bár mi csak keddtől csütörtökig tudtunk részt venni a programokon – hiszen Írisz iskolába jár –, ez a néhány nap mégis maradandó élményeket adott.
Megismerhettük a falu történetét Schweigert György polgármestertől, aki büszkén mesélt Györköny múltjáról és jelenéről. Beléptünk a templomba, ahol az ősök hitének öröksége ma is él – és ahol a déli harangszó nemcsak időt jelez, hanem emlékeztet is arra, honnan jövünk.
A pincehegyen megkóstoltuk azokat a borokat, amelyeket egykor sváb kezek munkált földből teremtettek meg. Az iskolában egy irodalomórán vettünk részt, ahol Toldi alakja nem tankönyvi hős volt, hanem élő történet. Az óvodában a legkisebbekkel találkoztunk – szánkózás közben, nevetve, felszabadultan.
A falumúzeumban pedig egy különleges pillanat várt ránk: a fekete menyasszony viselete. Egy olyan ruha, amely a veszteségekről, az újrakezdésről és az emlékezésről mesél. Megható volt, hogy ennek a viseletnek színes változatát a tánc során mi is viselhettük, és felléphettünk ezzel a befogadó közösséggel.
Györköny története nem mentes a fájdalomtól sem. A svábok kitelepítése után voltak, akik visszaszöktek – mert a honvágy erősebb volt mindennél. Olyannyira, hogy még a halált is vállalták volna, csak magyar földön érje őket. Ezek a történetek csendben maradnak az emberben, és sokáig dolgoznak tovább.
Mentorunk eme különleges faluban Kuti Imréné, Lívia volt, a Hagyományőrző Egyesület elnöke, aki hatalmas szívvel és energiával kalauzolt minket a három napban.
A Kapocs világjáték azonban nemcsak helyekről szólt, hanem emberekről. Kindl Gábor ötletgazda, a Pécsi Tudományegyetem KPVK és a Diaszpóra Network közös szervezésében megvalósult kezdeményezése jóval több lett, mint egy tematikus játék. Egy valódi találkozás született – személyesen, nem pedig digitálisan.
A 14–25 éves fiatalok a világ különböző pontjairól érkeztek: Amerikából, Ciprusról, Szlovákiából, Horvátországból. Magyarországi településekre kerültek – Györkönybe, Bogyiszlóra, Érsekcsanádra, Őcsényre, Kakasdra és Sióagárdra –, ahol tárt karokkal fogadták őket. Volt, aki most járt először Magyarországon, más már tanulta a nyelvet, de csak családi történetekből ismerte a „hazát”.
A közös nyelv – amelyet a játék szabályai szerint használni kellett – hamar közös élménnyé vált. Sírás, nevetés, tánc, főzés, beszélgetések követték egymást. Mindenki mesélt arról, honnan jött, ki ő, és mit jelent számára a magyarság. Az „idegen” pár nap alatt „hazatérővé” vált.
Különösen büszkék vagyunk arra, hogy Íriszt megválasztották A Közösség Hangjának. Bár a játék egyéni volt, ő Ciprus képviselőjeként, nagyköveteként állhatott a döntőben. Ő az első ciprusi játékos, aki idáig jutott – és a jövőben ő lesz a további ciprusi résztvevők mentora. Ez nemcsak elismerés, hanem felelősség is, amelyet örömmel és alázattal vállal.
A döntő varázsa csütörtökön született meg – ma már emlék, amely a szívünkben él tovább. Bár a játék győztese a horvátországi fiatal alkotó, Gorjanac Szilvia lett, valójában itt mindenki nyert: a fiatalok, a fogadó közösségek és az a kapcsolati háló, amely életre kelt.
„Online indult, öleléssel ért véget” – talán ez írja le legjobban az első Kapocs világjátékot. Nem gondoltuk, hogy ennyire mély érzéseket és valódi emberi kapcsolatokat mozgat meg – fogalmazott meghatottan Kindl Gábor.
A folytatás nem kérdés. A kapcsolatok megmaradnak, barátságok születtek, hidak épültek. Mi pedig hálával gondolunk Györkönyre, mentortelepülésünkre, amely megmutatta, mit jelent az igazi befogadás.
Kapocs örökre.
Egy játék, ami valódi híd lett a világ magyarsága között.
