Közel két napnyi utazás után érkeztem meg Coronel Du Graty városába, amely Argentína Chaco tartományban található. A település viszonylag távol esik mindentől és elég nehezen megközelíthető, mégis a városka melegsége - és itt most nem a 40 fokos hőségre gondolok - már az első pillanatokban kárpótolt minden fáradtságért.
Már az első estémen vacsorával várt a helyi magyar közösség, és olyan természetességgel öleltek át, mintha egy családtagot üdvözölnének. Az alkalomra a közeli Villa Ángela magyar közösségének tagjai is átlátogattak, hogy köszöntsék az új ösztöndíjast.
Ahogy beszélgetésbe elegyedtem velük, lassan rádöbbentem, hogy az a két napos utazás, amely számomra hosszúnak és fárasztónak tűnt, valójában eltörpül amellett az erőfeszítés mellett, amelyet az ide letelepedő magyar családoknak kellett megtenniük egy biztonságos új élet reményében.
Gyuszi bácsi például elmesélte, hogy a nagytatája 1918-ban, az első világháború elől menekülve érkezett Dél-Amerikába. Egy közel négy hónapos hajóút után Brazíliában kötött ki, ahol több hónapon át egy bányában dolgozott. Később, egy Chaco tartományban élő magyar barátjával folytatott levelezés hatására úgy döntött, Argentínában telepszik le. A brazil dzsungel egy részét gyalog szelte át, és újabb négy hónapnyi viszontagságos utazás után érkezett meg Buenos Airesbe. Innen már levelet tudott küldeni a családjának, mellékelve a hajójegyeket is, hogy csatlakozhassanak hozzá Argentínában. Így telepedett le végül a család Coronel Du Gratyban.
Ahogy mindezt – szinte könnyes szemmel, kissé tört magyarsággal – mesélte, az én utazásom is egészen más megvilágításba került. Bár én is félelmekkel és aggodalmakkal vágtam neki ennek a hosszú útnak, szinte elképzelhetetlen számomra, milyen nehézségeken mehettek keresztül azok a magyarok, akik a világháborúk vagy a kommunista rezsim elől menekültek, sokszor családjukat és szeretteiket is hátrahagyva.
És bár a közösség tagjainak többsége ma már harmad- vagy negyedgenerációs leszármazott, és sokan nem beszélik a magyar nyelvet, mégis rendkívül összetartó, a magyar kultúrát mélyen ismerő közösség él itt Coronel Du Gratyban. A fiatalok lelkesen néznek videókat, kutatják a magyar néptáncokat és népzenét, hogy az így megszerzett tudást beépíthessék a Liliom néptáncegyüttes repertoárjába. Megnyitották a Pest nevű kávézót is, ahol a falakon magyar motívumok, hímzések és régi fényképek idézik meg a távoli budapesti hangulatot. A magyarórák iránt nagy az érdeklődés, a gyerekcsoportok pedig különösen népszerűek. Ha végigsétálok az utcán, sokan megszólítanak, hogy én vagyok-e az új ösztöndíjas, és büszkén mesélik, hogy nekik is van ám magyar felmenőjük! Coronel du Gratyban büszkeség magyarnak lenni...
