Gryllus koncert gyerekeknek és felnőtteknek

Gryllus Vilmos Nürnbergben járt

A nürnbergi magyar családok örömére májusban ellátogatott hozzánk Gryllus Vilmos.

Május eleje sem telt eseménytelenül a nürnbergi magyar közösségben. Az első héten az anyukákat és az apukákat ünnepeltük: a gyerekek versekkel és dalokkal köszöntötték szüleiket a magyar oviban. Az édesanyák a gyermekek által készített festett gipszvirágot, az édesapák pedig csillagocskát kaptak ajándékba.

Hetünk fénypontja azonban Gryllus Vilmos fergeteges koncertje volt. A magyar családok önkéntes munkával készültek a rendezvényre: jótékonysági büfé várta a vendégeket finom süteményekkel – sokak kedvence volt a Bea-féle krémes –, emellett kézműves foglalkozással is készültünk a résztvevők számára.

A koncerten Gryllus Vilmos a gyerekek kedvenc dalait játszotta, amelyek közül az ovisok többet is a magyar foglalkozásokról ismertek, például a „Hegedül a kisegér…” kezdetű dalt. A szülők, akik szintén ezeken a gyerekdalokon nőttek fel, legalább annyira – ha nem még jobban – élvezték az előadást. Hallhattunk gitárzenét, közösen énekelhettünk, és azt is megfigyelhettük, hogy a csellóval milyen sokféle állathangot lehet utánozni.

A koncert után könyvvásár várta az érdeklődőket, ahol Gryllus Vilmos dedikálta is műveit. A programot egy rövid táncház zárta, amely után mindenki jókedvűen és feltöltődve indult haza.