Bár erdélyi magyarként szórványban nőttem fel, mégis Sepsiszentgyörgy városában ezt gyakran alig érzékeltem: természetes volt számomra, hogy magyarul beszélhetek, tanulhatok, olvashatok, írhatok és álmodhatok. Olyan közeg vett körül, ahol a magyar hagyományőrzés virágzó valóság, ezért sokáig fel sem merült bennem, mekkora kincs ez, és hogy nem mindenhol adott. Ki kellett lépnem ebből a biztonságos térből, hogy igazán megértsem, identitásom egyik legmélyebb rétege ebből táplálkozik.

Gyermekkorom legmeghatározóbb élményei a magyar népmesékhez kötődnek, az esti meseolvasásnál leggyakrabban valamelyik népmesés kötetet emeltem le a polcról… Ezek a történetek felnőttként is tovább formálták az utamat: bábszínészként ma is rengeteg mesét olvasok, és egyéni, valamint szakmai utamon egyaránt iránytűvé váltak. És így lassan formálódott az utam…

Tanulmányaimat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végeztem, majd diplomám megszerzése után a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulatához csatlakoztam. Később egy ösztöndíjprogram keretében egy évet Indonéziában töltöttem, ahol tradicionális árnyjátékot, táncot és zenét tanultam. Rendkívül inspiráló volt megtapasztalni, hogyan adhat egy más kultúra új nézőpontot saját gyökereim megértéséhez.

Újra rácsodálkoztam a magyar népi kincs mélységeire, arra a több száz év alatt kikristályosodott tudásra, amely népi hagyományainkban él - rétegzett szimbólumaival és gazdag jelentésrétegeivel, és azt remélem, ezt az őszinte rácsodálkozást továbbadhatom az Argentínában élő magyaroknak is. Nagyon kíváncsi vagyok ugyanakkor azoknak az embereknek a történeteire és meséire is, akik bátran nekivágtak az ismeretlennek, nyakukba vették a világot, és bár messzire kerültek szülőföldjüktől, megőrizték magukban a magyarságukat – még akkor is, amikor a körülmények ezt nem mindig könnyítették meg.

Így hát most én is vállamra veszem a tarisznyámat, benne a hamuba sült pogácsával, és elindulok, hogy átrepüljem az Óperenciás tengert – vagy az én esetemben az Atlanti-óceánt – egészen Chaco tartományig. Úgy érzem, ez az állomás fontos része lesz az én mesémnek is, és azt remélem, hogy talán én is segítője lehettek az ottani közösségnek… A chaco-i gyermekcsoportok játszótársaként mesékkel, bábokkal, népdalokkal és népi játékokkal szeretném erősíteni a közösséget. A felnőttekkel pedig elsősorban a hímzés hagyományán át merülünk el a népi szimbólumok világában.