avagy várt vagy váratlan vendég
Az azonban bizonyos volt, hogy Alfred egy trópusi ciklon, és tízezreket késztetett arra, hogy elhagyják otthonaikat, többek között egy észak-új-dél-walesi város belvárosának teljes lakosságát kellett evakuálni, és százezrek indultak élelemmel feltölteni a kamrákat, polcokat, vásárolták fel az összes generátort, kempinggázpalackot és az azzal működő gázfőzőket, valamint egyéb kempingfőző alkalmatosságokat, zseblámpákat, és elképesztő mennyiségű gyógyszert, mert az Ausztrál Meteorológiai Hivatal (BOM) előrejelzése szerint 1974 óta nem volt hasonló veszély, hatalmas mennyiségű esőre lehetett számítani a térségben.
Voltak települések, ahol üresek voltak az üzletek, elfogyott a benzinkutakon az üzemanyag. Bizonyos helyeken tömegesen verődtek össze emberek, vitték otthonról a műanyag zacskókat, hogy teletöltsék homokkal, és cipelték a homokzsákokat. A part közelében szervezetten folyt a védekezés. A vödrök alját eltávolították, és beleillesztve a zsákokba, tölcsérként használták a homok töltéséhez (egyes híradások szerint négyszázezer homokzsákról van szó).
Alfred Ausztrália keleti partja felé vette az irányt. Valószínűleg Coolangatta és Maroochydore között akart partot érni (Brisbane pontosan ennek a területnek a közepén helyezkedik el).
Jól emlékszem arra, amikor egyszer Budapesten a meleg szobában ültünk, és figyeltük a kinti szakadó hóesést az ablakból, és arra gondoltunk, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy semmi halaszthatatlan tennivalónk nincs, nem vagyunk több száz kilométerre valahol úton, és egyszerre érkeztek az SMS-ek, hogy maradjunk ott, ahol vagyunk, ne mozduljunk, jön a segítség… Itt is hasonló üzenet jött, kiegészítve azzal, hogy folyamatosan hallgassuk a híreket, és keressünk menedéket.
Már két napja vártuk Frédit, de csak nem akart jönni, egyre lassabban haladt, ugyanakkor a meteorológusok együtt a médiával azzal riogattak, hogy majd felgyorsul. Az iskolák, az üzletek bezártak, mindamellett ragyogó napsütésben fogyaszthattuk el a kávét még azon a reggelen is, amikor Alfred még mindig csak közeledett, és mi imádkoztunk, hogy Alfred látogatása a lehető legkevesebb kárt okozzon…
Két nappal később azonban már egyáltalán nem volt vicces ez a Frédi, amikor otthonok tízezrei maradtak áram-, telefon- és internetszolgáltatás nélkül; tetők tűntek el, repedtek a cserepek, és beázások nehezítették a mindennapokat, tönkrementek a számítógépek, a hűtőszekrények.
Félelmetes volt még a házban, a védettnek gondolt szobában is ülni, és hallani, ahogyan az erős szél próbálja megmozdítani a falakat. Temérdek fát persze sikerült gyökerestül kifordítania, ezért a járdák, a kerékpárutak a letört faágaktól szinte járhatatlanokká váltak. A folyók medre hatalmasra duzzadt, a parkokat és az ártereket elöntötte a víz mindenfelé.
Brisbane és környéke dimbes-dombos. Bizony némelyik út is víz alá került, miután a viharos szél és a szakadó eső alábbhagyott, ami igen megnehezítette a közlekedést, mert újabb és újabb útvonalakat kellett keresni, hogy egyik helyről a másikra el tudjunk jutni, hiszen minden olyan utat lezártak, amelyet valamennyire is elöntött a víz.
A gyakorlat teszi, vagy a rátermettség, vagy mindkettő, nem tudom pontosan, de egész idő alatt többnyire mosolygós, derűs emberekkel találkoztam, akik megoldják a problémákat, és nem ragadnak bele a veszteség hiányába. Átélni egy Alfred látogatást, nos, lelkileg jelentett nagyobb kihívást egészen addig, amíg nem tudtuk, hogy mire számítsunk.
Alfred nem jön egy jó ideig, abban biztosak lehetünk, és reméljük, hogy rokonai sem toppannak be váratlanul, sőt egyáltalán jó ideig legalább, hogy újra harmóniában, békében, nyugalomban teljenek a napok itt Brisbane környékén is.
