Legyen szó családról, csapatról, egyesületről, vagy akár baráti társaságról, számomra a közösségek szeretete magával értetődő. Nagycsaládból származom, nyaranta az unokatestvéreimmel táboroztam nagyszüleinknél. Faluban nőttem fel, ahol az embereket leginkább a hagyományok kötik össze. Szinte minden héten adódott valami program, összegyűlt a falu apraja-nagyja, hogy együtt dolgozzon, vagy ünnepeljen. Ettől váltak a falu lakosai ismerősökké, barátokká, a szomszédok nem csak éltek egymás mellett, hanem valóban ismerték is egymást.

Tizenöt éve része az életemnek a cserkészet. A csapat indulásakor az első lány őrs tagja voltam, és azonnal megszerettem a mozgalmat. Lassan tíz éve vagyok őrsvezető és az évek során megszerzett tudást igyekszem továbbadni őrstagjaimnak. Módszertani játékokkal sajátítjuk el a cserkész tudást, így a gyerekek észre sem veszik, hogy tanulnak.

Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány szakon, újságírást és közösségi kommunikációt tanultam. Az alapképzés alatt gyakornokként dolgoztam, egy kis csapattal a szakiránynak szerveztünk programokat, szakesteket és kirándulásokat. Elsődleges célunk az volt, hogy összetartó közösséget kovácsoljunk a különböző évfolyamokból, hogy a diákok megtanuljanak csapatban gondolkozni, dolgozni, hiszen később a legtöbben ügynökségnél, vagy a sajtóban helyezkednek el, ahol sokszor elengedhetetlen a csapatmunka.

Hiszek a kisközösségek erejében, és hiszem, hogy az összetartó közösségek teszik jobbá és élhetővé világunkat. A magyar diaszpóra számára kiemelten fontosak a kisközösségek, ahol életben tartható a magyar kultúra, és ahol azok a második vagy harmadik generációs magyarok is gyakorolhatják a nyelvet, akik már külföldön születtek, nevelkedtek.