Kenyeret és cirkuszt!
A torontói Szent Erzsébet templom nagytermében időnként lángos vásárt tartanak a vasárnapi mise után. Ezeken az alkalmakon nem csak frissen sült lángosokkal várják a vendégeket, hanem egy színdarabot is megnézhetnek az érdeklődők, miközben fogyasztanak. A darabokat Gáspár Gyula írja, és a torontói cserkészek viszik színpadra, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak segítségével. A humoros és tanulságos mesékbe Gyula mindig beleszövi valahogy a lángosvásárt is, így történhetett meg, hogy a vad tigris kedvenc eledele épp a fokhagymás lángos lett, vagy, hogy az álruhában az országot járó királyt éppen lángossal vendégelik meg a tolvajok (akik a lángost a király konyhájáról lopták!).
Legutóbb, január 15-én, egy indiai mesét írt Gyula. A háborúból hazatérő férj poszttraumás stresszben szenved és még a foghagymás lángost sem hajlandó megenni, akkor sem, ha azt gyertyafény mellett kínálja kedves felesége. A kétségbeesett asszony az erdő szélén lévő kolostorba siet a bölcs guruhoz segítségért. A guru egyetlen gyógymódot tud, de ahhoz az asszonynak három szál organikus (tehát semmiképpen sem állatkerti) tigrisbajszot kell szereznie. A guru elárulja, hogy zenével lehet kicsalogatni a dzsungelből a fenevadat, amihez egy egész zenekart hív segítségül. És megszólal az Eye of the Tiger magyarul.
„Ris, Ris Tigris, Ris Tigris, Ris Tigris… Ris Tigris az erdőben él, mindenki csak tőle fél, mindenki csak tőle fél, mindenki tőle fél. De most narancssárga vadimacska gyere elő, hoztunk neked lángost, ropogósat, narancssárga vadimacska gyere elő, lángosban van az erő! (Meg a fokhagymában…)”
A feleség verssel nyugtatja a tigrist és miközben szól Szabó Lőrinc fordításában A Tigris (az eredeti verset William Blake írta). A vadállatot egy éven keresztül szelídíti az asszony, és a tigris végül engedi levágni három szál baszját. A feleség boldogan viszi a gurunak a gyógyszerhez szükséges legfontosabb hozzávalót, de a bölcs guru elárulja, nincs semmiféle gyógyfőzet, ami a férjet meggyógyíthatná. A feleségnek úgy kell megszelídítenie férjét, ahogy megszelídítette a tigrist. Lépésről-lépésre, fáradhatatlan türelemmel. A mese boldog véget ér, a férj úgy látszik, ki fog gyógyulni betegségéből.
A darabot kitörő tapssal jutalmazta a hálás – és jóllakott – közönség és szerencsére a színészek is kaphattak a frissen sült lángosokból.
Magyarul elveszni a mesében
Miért olyan különleges egy amatőr, magyar nyelvű színdarab egy milliós kanadai nagyvárosban? A magyar nyelvet nem könnyű megtartani a diaszpórában, főleg nem angol nyelvű környezetben, ami sokkal könnyebben tanulható és beszélhető nyelv, mint a magyar. Egy színdarab viszont képes arra, hogy a nézők elvesszenek a mesében és úgy figyeljenek, gondolkozzanak és szórakozzanak magyarul, hogy az számukra természetes. Ilyenkor könnyen fejlődik a szókincs, mert amint kimondja a színész a szót, a látvány segít annak megértésében még akkor is, ha korábban idegen volt a kifejezés a néző számára és most találkozik vele először. A színdarab tehát tanít. A diaszpóra magyarság esetében pedig nem „csupán” erkölcsöt, és helyes hozzáállást, hanem nyelvet is.
