Sütiklub
A vasárnapi magyar óra után tartottuk ismét a Sütiklubot, mely most annyiban rendhagyó volt, hogy nem kifejezetten a sütés volt a középpontban, hiszen mint említettem, mézeskalácsot díszítettünk. Ehhez a díszíteni való mézeseket már hétközben megsütöttem és némelyiket fehér terülőmázzal is bevontam, hogy a színes minták még szebben mutassanak rajta.
Nagyon örültem neki, hogy gyerekek is jöttek, holott nem egyszerű olyan időpontot találni, ami mindenkinek jó; Borkának például délelőtt úszása volt, de szerencsére tartogatott energiát és nagyon szép mézeseket készített, akárcsak Tyler. Természetesen a felnőttek sem kevésbé élvezték a díszítést.
A mézeskalács-díszítéssel jómagam pár évvel ezelőtt kezdtem foglalatoskodni hobby szinten, mivel karácsonyra szerettem volna egy olyan adventi koszorút, melyet akár minden évben elő tudok venni. Így készült el mézeskalácsból négy teamécsessel, azóta is nagy kedvencem. Nem egyszerű dolog, rengeteg gyakorlást, türelmet és némi kézügyességet is igényel... és persze jó mézeskalácsot. Nekem a megfelelő recept megtalálása anno nem volt egyszerű, hiszen a puha mézeskalácsok erre a célra nem a legmegfelelőbbek, ide a formatartó, keményebb tésztájú süti a jó. Szerencsére korábbi kísérletezések folytán már volt bevált receptem, ami alapján már a kurzus előtt napokkal megsütöttem a díszítenivalókat, így csak az írókát kellett aznap megcsinálni és a magyar óra vége után nem sokkal el is tudtuk kezdeni a díszítést, melyet egy rövid bemutatóval indítottunk, kicsit lehetett gyakorolni az íróka használatát zsírpapíron, majd jött az éles bevetés a kalácsokon.
Vittem kinyomtatva pár tradicionális magyar motívumot is, de tulajdonképpen csak a fantázia szabhat határt egy ilyen tevékenység során, nagyon szép munkák kerültek ki a résztvevők kezei közül. Borka apukája, André pl. készített egy levendula mintás mézeskalácsot, ami az egyik személyes kedvencem lett. Bár ő megjegyezte, hogy a levendula szerinte nem hagyományos magyar minta, de mondtam, hogy ez semmit nem von le az értékéből, sőt ha a Levendula-fesztivál népszerűségéből indulok ki, akkor akár még azzá is válhat. Igazán kellemes délután volt, szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, ezt támasztja alá az is, hogy kifejezetten kérték, hogy tartsunk majd még ilyen. Az óra végén pedig mindenki haza tudta vinni magával a művét emlékbe, vagy harapnivalóul. Alig várom a következő órát, felvetődött, hogy esetleg főzhetnénk is, ami szintén közel áll hozzám, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy erre is sort fogunk keríteni.
