Kivételes nap május 26. Ausztráliában: 1998 óta ezen a napon tartják a megbocsátás napját (National Sorry Day). Ekkor az őslakos gyermekek generációinak, az úgynevezett ellopott generációnak a múltbeli tragédiájára emlékeznek. Az ausztrál őslakosok, az aboriginálok a világ egyik legősibb, mintegy 65 000 éves kultúráját képviselik. Körülbelül 250 törzsi nyelvet beszélnek, és ma is mintegy egymillió ember tartozik közéjük.
A felfedezések korában, a 15. századtól kezdve érkeztek idegenek a földrészre, főként britek, akik kezdetben börtönszigetként használták, később pedig gyarmatosították a területeket. Az őslakosokat járványok és összecsapások tizedelték, majd misszionáriusok fosztották meg őket ősi hitviláguktól, sokszor erőszakkal is. 1910-től az ausztrál törvények értelmében – az asszimiláció céljából – az őslakos gyermekeket kiemelték családjaikból, és bentlakásos iskolákba vitték őket. Itt tilos volt anyanyelvük és kultúrájuk használata. Minden tizedik gyermeket elválasztottak a családjától, és közülük sokan soha nem térhettek haza.
Az őslakos közösségek hagyományai arra emlékeztetnek, hogy az ember a közösségében, családjában, örökölt hagyományaiban és a földhöz való kötődésében találja meg önmagát. Ma hálával tartozunk minden őslakos közösségnek – itt és szerte a világon –, hogy megosztják velünk történeteiket, mondáikat, ősi kultúrájukat és bölcsességüket.
A múltat nem lehet megváltoztatni. Életünk során mindannyian követünk el hibákat – egyének és nemzetek egyaránt. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e felelősséget vállalni és tanulni belőlük.
1998 óta minden év május 26-án megemlékeznek Ausztráliában a bocsánatkérés nemzeti napján az őslakosok sérelmére elkövetett igazságtalanságokról, hiszen az emberi méltóság mindenkit megillet.
Sydney-ben, a Szent Erzsébet Idősotthonban mi is erre az alkalomra készültünk. Filmek megtekintésével és ősi legendák felolvasásával idéztük fel a múltat, majd közösen tablót készítettünk. A lakók lelkesen ragasztottak és festettek, élvezve a csodás színvilágot és az ősi motívumok egyediségét. A megemlékezést teadélutánnal zártuk.
