Kvízeste a christchurch-i Magyar Klubban

Bemutatkozó est kicsiknek és nagyoknak

/ Balázs Marietta /
balazs.marietta képe
Június 30-án tartották a christchurch-i Magyar Klubban Balázs Marietta, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasának bemutatkozó estjét. Az ismerkedés és kötetlen beszélgetés után Balázs Marietta vezetésével a megjelent családok és a közösség tagjai szórakoztató kvízjátékban vettek részt, majd pedig könnyed vacsorával fejezték be a programot.
A rendezvény meghívója

Bár már két hete bekapcsolódott a christchurch-i magyar közösség életébe Balázs Marietta, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa, az igazi debütálásra csak június 30-án került sor. Marietta a Magyarországon és Európa-szerte is népszerű kvízjátékkal, ún. pubquizzel készült, annak is egy különleges változatával.

Ez a kvízfajta abban más, hogy nem igényel mély tudást semmilyen témakörben. A kérdések sokszor magukban rejtik a választ, illetve a legtöbb kérdést vizuális vagy audió segítség kísér, így a legszemfülesebbek gyorsan és egyszerűen megoldják a feladványokat. A kvízben öt csapat vett részt, a rendezvényen összesen közel harmincan voltak, gyerekek és felnőttek egyaránt. A négy körön át tartó szoros küzdelemből végül az A csapat kerekedett ki győztesen, az ő jutalmuk egy kisebb ajándékcsomag volt egyenesen Magyarországról, de egyik csapat sem ment haza üres kézzel.

A szórakoztató játék után közös vacsorával zárult a program. A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy a magyar közösség olyan tagjai is eljöttek ezen a szombaton, akik eddig nem vettek részt a klub által szervezett programokban, valamint minden generáció képviseltette magát: az óvodás korú gyermekektől egészen nagyszülőkig. A program során lehetőség nyílt közös tervezésre is az elkövetkezendő hónapokra.

Szeptembertől a kvízesték visszatérnek, és reméljük minél többen részt fognak majd venni kvízbajnokságunkban.