Amikor otthonától távol él az ember, a szeretet ünnepének még nagyobb jelentősége van. Megtartani szokásainkat, átélni azt gyermekeinkkel, magyarul énekelni a Kis karácsonyt egy olyan közösségben, ahol ez mindenkinek fontos, nagy élmény.
Már december folyamán az óvodában és az iskolában is készültek az ünnepségre, verssel, énekkel, tánccal. A gyermekek szüleiknek szánva tanulgatták műsorukat, ugyanakkor titokban a szülők is készültek a gyermekeiknek egy karácsonyi mese előadással.
Ez az ünnepség mindenki számára fontos, mindenki készül sütivel, roskadozik az asztal a mákos gubától, bejglitől a zserbóig, finomabbnál finomabb édességeket készítenek az anyukák. A nagy napon közösen díszitik fel a termet ünnepi köntösbe. Itt ez a kis közösség mindig összefog.
Majd elcsendesedik mindenki, és elindul a műsor. Énekek csendülnek fel, versek hangoznak el, táncolnak a gyermekek. Tele a terem meghatott szülőkkel, és nagyon jó volt látni, hogy nagyon sok nagyszülő is eljött Magyarországról, hogy láthassák kisunokáikat, akik magyarul verselnek, énekelnek.
Deli-Fóris Mária, aki a közösség mozgatórúgója, most is nagyon sokat készült, hogy ez a nap ilyen tökéletes legyen. Felkészítette a piciket, táncolt, énekelt velük. Pediig ez az év vége nehéz volt, mert a Tanoda állandó helyszíne megszűnt, és ideiglenes helyen idegen környezetben találkozhattak az utolsó hetekben. De lelkesedése töretlen volt, és mindenki nagyon hálás volt munkájáért, látva a gyermekek előadását. A nagyokat tanítónénijük, Nagyné Jávor Szilvia készítette fel gyönyörű kis verssel és énekkel.
A műsor után a lelkes anyukák lepték meg gyermekeiket. Egy varázslatos mesével keltették életre a karácsony hangulatát. Miközben a mesét szőtték a tündérek, megérkezett a fa is, amit az erdő lakói hoztak el ezen az estén a mesében, és gyönyörűen fel is díszítették a gyerekekkel együtt. Ezután megtörtént az utolsó varázslat is, mert a gyermekek legnagyobb örömére a tündérek végül még a Mikulást is elhozták nekünk.
Mindenkinek járt ajándék és volt virgács is bőven.
A nap fénypontja mégis talán az volt, amikor gyertyákkal a kezünkben a fa köré gyűlve elénekeltük a Csendes éjt. Négy hónapja vagyok távol a családomtól, és ezekben a percekben meghatódottan álltam a fa alatt én is. Ez tényleg a szeretet ünnepe volt, megannyi kis szív összecsendülése, és tudom, nem csak az én szemem lett könnyekkel teli.
A nap végén arra is maradt időnk, hogy egymással beszélgessünk, táncoljunk, versenyezzünk kicsik és nagyok egyaránt.
Ezen a napon megtisztelt bennünket jelenlétével, a tiszteletbeli magyar konzul, Alun Davies és felesége is, akik dicsérő szavakkal köszönték meg, hogy átélhették velünk ezt az élményt.
Én is csak megköszönni tudom újra, hogy átélhettem ezt a varázslatot is.
