Mindig is érdekelt a tetoválás művészete.
Az elsőt 17 évesen csináltattam, a zenekarom logója a jobb vállamon, akikkel az ötödik legjobb zenekarként végeztünk a 2021-es jubileumi X-Faktor tehetségkutató műsorban.
A másodikat 25 évesen csináltattam, ez pedig egy Shakespeare-idézet a szívem felett: “All the world’s a stage. And all the men and women merely players.” Lefordítva: “Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.”
Amikor harmadéves voltam az egyetemen Ifj. Vidnyánszky Attila rendezett nekünk egy vizsgaelőadást, Shakespeare - Ahogy tetszik című komédiáját, amiben Jaques szerepét kaptam. Számomra akkor van értelme egy tetoválásnak, ha jelentéssel bír, ha személyes kötődés van hozzá.
Így esett meg, hogy a kingslandi házamtól nem messze rátaláltam egy legendás, több, mint száz éves múltra visszatekintő tetováló stúdióra: Sacred Tattoo.
Egy ideje már gondolkoztam, mivel tudnám kifejezni leginkább a gyerekkoromat, annak felhőtlen boldogságát, amely számomra, ha visszagondolok, mindig olyan kedves: aztán eszembe jutott, hogy nagymamámmal, aki most odafentről figyel és vigyáz rám, megannyiszor néztük a Pom-pom meséit.
Imádtam a rézi még kézzel rajzolt filmeket. Így ez a kis szőrpamacs a bal alkaromról szemléli a világot. David, a tetoválom, Dél-Afrikából érkezett ide a családjával, egy jobb élet reményében.
Tetoválás előtt mindig kötényt húzott, mint egy séf főzés előtt. Kérdeztem, hova megy legközelebb; azt mondta Japánba, meglátogatja a kislányát. Kérdeztem viszi-e a kötényét, azt mondta, azt mindenhova magával viszi.
Így amikor David a nap végén levette és kiszaladt egy pillanatra, gondosan becsúsztattam a kötény zsebébe a kis magyar zászlót, ami azóta megjárta Japánt is.
