Rendhagyó ünnepi műsor keretében emlékezett meg az augsburgi magyar közösség az 1848-as események hőseiről. Az eddigi hagyományoktól eltérően most első alkalommal élvezhette az ünneplő közösség a misszió zenekarának, és felnőtt kórusának közös előadását ezen a szentmisén. Lelket megindító nyitánya volt ez a megemlékezésnek. A rendezvény az augsburgi Szent Piroska Hétvégi Iskola és Óvoda kis diákjainak műsorával folytatódott, „Márciusi ifjak”címmel. Az ünnepi együttlét szeretetvendégséggel zárult, amely teret és lehetőséget adott a friss és közösen megélt élmények, és benyomások egymás közötti, azonnali megosztására.
A nagyvilágban szétszóródott magyarság kiemelt figyelmet szentel az 1848. márciusában történt események és szereplőinek méltó megemlékezésére. Ez így történik Augsburgban is. A misszió kiemelt küldetésének és feladatának tekinti, hogy az itt élő magyar közösség számára ünnepi megemlékezés keretében évről-évre alkalmat teremtsen a dicsőséges forradalom és szabadságharc eseményeinek felidézésére, a szabadságért küzdő, és életüket a hazájukért feláldozó hősök emléke előtti tisztelgésre.
Az ünnepi előadást minden évben lázas készülődés előzi meg. Az idei évben sem történt másképpen. A misszió fenntartásában működő hétvégi magyar iskola csoportjaiban is megkezdődött a ráhangolódás jeles nemzeti ünnepünk évfordulójára. A zenekar és a felnőtt kórus tagjai is összeállították a zenés szentmisén elhangzó műsorszámokat, és megkezdték a próbákat. Az iskolások ünnepi műsorában résztvevő diákok jelentkezésével is összeállt a Márciusi ifjak bátor csapata. Elkezdődött a közös felkészülés szívben, lélekben és a tudatban.
Igen, szívben, lélekben és tudatban. 175 év nagy idő. Felnőttek esetében ez egyszerű, de nem a gyerekeknél! Az eltelt idő hosszú, túlságosan régen történt, a fogalmak túl bonyolultak, az események és a helyszínek távoliak, a személyek nevei idegenek. Vajon képesek lesznek a 8-13 éves gyerekek ilyen komoly nehézségek ellenére hiteles szereplőivé válni az eseményeknek? Képesek lesznek közvetíteni és nem csak elmondani, felmondani gondolatokat a hallgatóságnak? Vetődött fel számtalan kérdés teljesen jogosan. Azt gondolom, műsorukban erre egyértelmű választ adtak a Szent Piroska Hétvégi Iskola és Óvoda hősei. Fuvolán, népdalban hű képet adtak a sanyargatott nép sorsáról, lendületes játékukkal érzékeltették a forradalom pezsgő hangulatát, képekkel illusztrált helyszínekkel visszaadták a dicsőséges nap eseményeit, nevek felidézésével ismertették a márciusi ifjak bátor tetteit. A forradalom jelképévé vált kokárda feltűzését a Kossuth-nóta felcsendülése tette felejthetetlenné, és megerősítették közös versmondásukban ennek a szimbólumnak a jelentőségét. Valóságos forradalmi kavalkádot teremtettek a 12 pontban foglalt követelések, a Nemzeti dal és a kokárda széthordásával a jelen lévő ünneplő közönség között a Landerer nyomda helyszínét szimbolizáló kép dekorációja előtt. Az előadás koronáját a Nemzeti Múzeum képe előtt közösen elénekelt Nemzeti dal sikere hozta meg, amely az ünneplő közösséget is arra késztette, hogy a refrént együtt énekelje az augsburgi „Márciusi ifjakkal”.
Megrendítő és felejthetetlen pillanatokat élt át az emlékezésre, ünneplésre egybegyűlt közösség. Fontosak ezek az alkalmak! Fontosak, mert emlékeztetnek a gyökerünkre, a nemzetünkre, az identitásunkra és a közösség semmihez sem fogható erejére. Arra, hogy külön-külön valóban gyengék vagyunk, de együtt nagyon erősek. Arra, hogy ehhez a sikerhez és élményhez mindenki egyformán és egyenlő mértékben hozzájárult. Arra, hogy a Szent László Magyar Katolikus Misszió nélkül nincs Szent Piroska Hétvégi Iskola és Óvoda. Arra, hogy az iskola sem létezik, ha nincsenek olyan pedagógusok, csoportvezetők, önkéntesek, akik időt, fáradtságot nem ismerve szívvel-lélekkel végzik, és szolgálják tudásuk legjavával a rájuk bízott küldetés beteljesítését. Arra, hogy a lelkes és magyarságuk megőrzését fontosnak érző szülők sokasága nélkül sem lenne teljes a siker, hiszen nélkülük az iskola működésképtelen, és nem lennének gyerekek, akik verses-zenés játékukkal és versmondásukkal olyan gondolatokat közvetítenének, amelynek ereje és üzenete mosolyt csal az arcokra, könnyeket a szemekbe és büszkeséget a szívekbe.
Igen, megrendítő és felejthetetlen pillanatokat éltünk át együtt az emlékezés és az ünneplés során. De ezek közül is egyet egészen biztosan magammal viszek. Egy egymásra néző tekintetet. Egy nagymamáét, aki az ünneplő közösség soraiban ült, és egy fiú kis unokáét, aki éppen feltűzte a kokárdáját szerepe szerint a Landerer nyomda képe előtt. Az egyik szem fájdalmasan büszke és könnyes, a másik büszke és ragyogó. Ez a szempár néz egymásra, miközben éneklik a Kossuth-indulót.
