Az érettségi megszerzése után tanítói diplomámat a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán kaptam. 1985-ben kezdtem el tanítani, az alsónánai általános iskolában. 30 éven keresztül dolgoztam itt. A pályán eltöltött évtizedekben az anyanyelv művelésével foglalkoztam, és foglalkozom a mai napig is. Kezdő pedagógusként megadatott az a csoda, ami egész pedagógiai munkámat, elhivatottságomat, a szakma iránti elkötelezettségemet, értékrendemet, magyarságtudatomat mindvégig meghatározta. Elsajátítottam, majd később továbbfejlesztettem a helyesejtés-tanítás módszertanát. Megtapasztaltam, hogy a magyar nyelv oktatása nem lehet teljes a helyesejtés-tanítása nélkül. A nyelvi képességek fejlesztése nem kerülheti meg ezt a fontos területet. Alapja a kifejező beszédnek, az olvasásnak, a helyesírásnak, a versmondásnak és a gyerekszínjátszásnak is. A versmondás-tanításban és a gyermekszínjátszásban elért eredményeim és sikereim igazolják leginkább a helyesejtés-tanítás létjogosultságát. Hátrányos helyzetű kisiskolámból öt éven keresztül a tanítványaim kapták a megye legjobb versmondójának járó Talentum díjat. Nemzetközi megmérettetéseken csak dobogós helyezéssel tértek haza a tanulóim, és büszke vagyok, a Lugoson megszerzett Gergely Kálmán-díjra is. Magyarországon a gyerekszínjátszás legrangosabb találkozóján, a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozón legtöbbször arany minősítéseket kaptunk. Ezen minősítések adtak jogosultságot arra, hogy régiónkat tíz alkalommal képviseltük az országos gálákon, ahol két alkalommal ítélték nekünk a Drámapedagógiai Társaság különdíját. 2021-ben megkaptam a Gyémánt Okleveles Gyermekszínjátszó Rendezői díjat. Az eredmények a lehetőségek tárházát nyitották meg a program népszerűsítésére.

2013-ban a Dráma Pedagógiai Társaság elnöke felkérésére előadóként vettem részt az általuk szervezett szakmai napokon, amit kihagyhatatlan lehetőségként éltem meg azzal a bizakodó vággyal, hogy felkeltem az érdeklődést a nívós anyanyelv oktatása iránt. Szintén a szakmai tapasztalataim, s eredményeim indokolták, hogy a „Köznevelés az iskolában” című országosan kiemelt projekt innovatív munkájába bekapcsolódjak. Ennek feltételét egy nagy volumenű pályázat elkészítése jelentette. A kiírásra csak eredményekkel alátámasztott, kipróbált és adaptálásra alkalmas pedagógiai témával és módszerekkel lehetett jelentkezni. A pályázatom nyert. Ennek köszönhetően az iskolám három évre megkapta a „Mentorálló intézmény” minősítést. Egy éven keresztül folyamatos továbbképzést tudtam biztosítani az érdeklődő kollégáknak. A látogatók köre hónapról-hónapra bővült. Óvónők, tanítók, főiskolai hallgatók, iskolaigazgatók, főiskolai tanszékvezetők adaptálták programjukba a helyesejtés-tanítás tartalmi és módszertani elemeit. A pedagógiai program népszerűsítése sikeres volt. A folyamatokat beindították a továbbképzésen résztvevő kollégák saját intézményeikben, és a pedagógiai munkájuk eredményessége, hatékonysága mára a teljesítményükben is mérhető.

Petőfi Sándor ösztöndíjasként megismertem a szórvány magyarság magyar nyelv oktatásának nehézségét és szépségét egyaránt. Temesváron és a környező település kisiskoláiban végeztem nyelvi fejlesztő foglalkozásokat. A helyesejtés-tanítás ebben a térségben különösen indokolt, hiszen a gyerekek nagy többsége két anyanyelvű. A módszer sikerességét a gyerekek magyar nyelv iránti motiváltsága, valamint a fejlesztés során bekövetkezett minőségi változás bizonyította. Ebből a folyamatból adódott a kollégák részéről az igény, hogy továbbképzés keretében jobban megismerjék, és a pedagógiai munkájukba beépítsék az új módszert. Lendületet, kedvet kaptak, és ez mindenképpen örömre adott okot. 2019. szeptemberétől 2020. júniusáig a Müncheni Magyar Intézet Egyesületnél a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként folytattam tevékenységemet. Feladatom sokrétű volt. Tanítottam a regensburgi hétvégi magyar iskolában a magyart, mint származási nyelvet, valamint a SECONDOS elnevezésű nyelvkurzus vezetőjeként a Regensburgi Egyetem Hungarológia szakán, csoportvezetőként irányítottam az iskolai csoportok szakmai munkáját, bemutattam és népszerűsítettem az egyesület és a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének tevékenységét. „Az elmúlt hat évtized nyomában…” címmel kezdeményezésemre kisfilmet készítettünk a Magyarság Háza megbízásából az egyesület történetéről, sokrétű tevékenységéről. Elindítottuk a Hírmondó címet viselő negyedévente megjelenő újságot is. Meghirdettem A hónap versei című rajzpályázatot, amelynek eredményeként 247 pályamunka érkezett a magyar gyermekversek remekeiről a BMI szövetség tagintézményeiből.

Magyarságunk fennmaradását, erősödését, a magyar nyelv megőrzésében, annak tudatos fejlesztésében látom. Töretlenül hiszek abban, hogy fennmaradásunknak, éljünk a világ bármely pontján, ez az egyetlen záloga. Hiszem azt, hogy ezt a nemes célt akkor tudjuk a tőlünk telhető legjobban képviselni, ha azokat a kompetenciákat, megszerzett tapasztalatot, tudást, amivel rendelkezünk, nagy alázattal megosztjuk másokkal, vagyis szolgáljuk a magyarság érdekeit a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt. „..ez a mi munkánk; és nem is kevés.”