Az öröklét ízlelgetése
A Zsolnay-család történetével indító előadásban Páll Csilla bemutatta a Zsolnayak által gyártott különböző kerámiafajtákat, így a terrakottát, a majolikát, a fajanszot, porcelánt, a pirogránitot említette, illetve külön kitért az eozinos máztechnikára is. Az előadó megemlítette a Zsolnay gyárral együttműködő művészeket is: a két Zsolnay-lány, Júlia és Teréz mellett olyan művészek dolgoztak a Zsolnayban, mint Rippl-Rónai József, Apáti Abt Sándor, vagy Matyasovszky Zsolnay László. A kétrészes előadásban olyan szakrális tereket, templomokat és zsinagógákat tekinthettek meg a jelenlévők, amelyek kivitelezésében a Zsolnay-gyár működött közre. Páll Csilla bemutatta többek között a budapesti Mátyás-templomot, a fasori református templomot, a kassai dómot, a budapesti Szent Erzsébet és Szent László-templomokat, kiemelve egy-egy, a templomban található alkotást, így például a Szent Erzsébet-templom keresztelő kútját, vagy a főkapu tympanonján található, Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló kompozíciót.
A kerámiák látható szépsége a zene harmóniáira irányította a figyelmet, s ezáltal látás és hallás párbeszédbe lépett egymással az est folyamán. A szakrális művészetek hetét lezáró est így a látható és a láthatatlan párbeszédbe lépésének tere és közege lett, ahol minden pillanat „kilógott az időből.” Ily módon nemcsak a látható szépségek törékenységére nyílt meg a szem, hanem, valójában az a határ vált érzékelhetővé, hallhatóvá, amely elválasztja egymástól az égit és a földit. Törékeny minden pillanat, és törékeny maga az a határ, amelyet sokszor nem merünk megközelíteni, átlépni pedig talán nem is lehet. Ugyanakkor Vig Margit (viola d’amore), Christoph Urbanetz (viola da gamba) és Tegyei Zoltán (csembaló) Telemann, Antoine Forqueray, Attilio Ariosti, Vivaldi, Marin Marais, Diego Ortiz és Maria Vermes műveit játszva épp e leheletfinom határhoz vezették a hallgatóságot. Hogy „az öröklétet ízlelhessük még innen a halálon.”
