Avagy hogyan alakul egy ottawai nagycserkész élete decemberben
Az egész már szeptemberben kezdődött. Minden hét péntekjén az ifjúsági néptánc csoport próbáira járok, ahol somogyi táncokat tanulunk. Külön kihívás volt, hogy eszközöket, botokat és üvegeket is használtunk a táncunkhoz! És akkor elkövetkezett az ideje a táncaink bemutatásának. A Magyar Házba látogatott a Mikulás és mi voltunk a fénypontja a Mikulás várásának. Kis izgalom, de vastapsot kaptunk, visszahívtak minket a színpadra!
Majd utána az egyik cserkészfoglalkozásunkra is eljött a Mikulás. De ha jól láttam egy másik… Ez kicsit összezavart. Mindenkiről felolvasott egy-egy kis személyre szóló történetet, és fogalmam sincs, hogy honnan tudott annyi mindent rólam. Még azt is, hogy mit felejtettem otthon a cserkésztáborból.
Szombatonként nem csak cserkészetre járok, hanem a magyar iskolába is. Ott tanulok magyar nyelvet, néptáncot, néprajzot, néha kézműves foglalkozás is van. Természetesen nem maradhatott el idén sem az iskolai karácsonyi műsor. Ott eljátszottuk Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című darabját. Karácsonyi verseket szavaltunk és megmutattam a testvéreimnek, anyunak-apunak, hogy milyen néptáncokat, népdalokat tanultam. Mindezt egy élő zenekar kísérte. Volt hegedű, brácsa, nagybőgő, minden! Nem semmi!
Egyik kedvenc cserkészhagyományom, amikor a karácsonyra készülve megtanulunk egy-egy betlehemes játékot. Mi nagycserkészek ezt idős magyar családokhoz visszük el, ahol nagyon nagy szeretettel várnak minket, hiszen egy kis ünnepi hangulatot varázsolunk számukra. A kiscserkészek a magyar egyházközösség templomában mutatják be betlehemes játékukat. A szentmise után süteményvásárra kerül sor, melynek bevételét csapatunk működésére fordítják. Ajándékozunk is egymás között, így az elkészített karácsonyi ajándékom ilyenkor adom át annak, akinek a nevét húztam.
Röviden körülbelül így alakult a cserkészélet Ottawában, decemberben. Nagyon élveztem ezt a sok rendezvényt, mindegyiken tanultam valamit és az emberek örültek nekünk. Azt hiszem, ez is volt a célunk.