Októberi emlékünnepély Ottawában

Így ápoljuk a forradalom és szabadságharc eseményeinek és hőseinek emlékét

/ Nagy Dóra /
nagy.dora képe
A 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján a magyar közösségek világszerte, diaszpórában és szórványban egyaránt megemlékezést szerveztek nemzeti ünnepünk alkalmából. Az Ottawai Magyar Házban október 21-én gyűltünk össze szép számmal.
kolcsey_ferenc_cserkeszcsapat.jpg

Sinka László első beosztott Magyarország kanadai nagykövetsége képviseletében köszöntötte ünnepi beszédében az egybegyűlteket. Majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter üzenetét, gondolatait hallgattuk meg az évforduló kapcsán.

Az ottawai magyar közösség tagjai nívós emlékműsort állítottak össze. A Kölcsey Ferenc Cserkészcsapat prózai, drámai színpadi műsort adott elő, melyben az 56-os eseményeket elevenítették fel. A közösség versmondó előadói által elhangoztak olyan klasszikus művek, mint Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! és Márai Sándor: Mennyből az angyal című verse. A szavalások mellett a zenekedvelők is hallhattak ismert zongoradarabokat két tehetséges fiatal előadásában.

Ottawa még kiváltságos helyzetben van azzal, hogy a közösség tagjai között vannak olyanok, akik részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben. Az ő visszaemlékezéseiket évről évre várja a közönség.

A Cserkészcsapat egy alkalomhoz illő, ünnepi népdalcsokorral is készült a megemlékezésre. Ezt a közönséggel együtt énekelték el, így egy szép lezárást, keretet adva az ünnepségnek.

Az emlékműsor után kötetlen beszélgetés keretében folytatódott az est, közösségi fogadás és vacsora kíséretében.