Munkánkról

2020.03.17.
Az előadás plakátja
1848. március 13-án írta Petőfi a Nemzeti dalt, mely két nap múlva a magyar forradalom emblematikus költeménye lett. 2020. március 13-án este a montreáli Hungária Klubban többek között a 172 éve keletkezett vers is elhangzott. A március 15-ére...
2020.03.10.
V. Fekete-Erdei Tánctábor, Csöbörcsök Táncegyüttes - Szívből szeretettel
A Csöbörcsök Táncegyüttes közössége minden év első trimeszterében egy közös és szeretetteljes táborral indítja az évet, hogy a közösség erejéből és az együtt eltöltött minőségi és kellemes percekből táplálkozva az év további részében lépéseket...
2020.03.06.
A gyülekezet
A brüsszeli gyülekezetben az ünnepek mindig érdekesen telnek, hiszen a kint élő magyarok jó része visszautazik Magyarországra az ünnepi időszak alatt, illetve a kéthetente tartott istentiszteletek sem mindig adnak lehetőséget az események...
2020.03.06.
magyaros terülj terülj asztalka
Január 25. két okból is fontos dátum volt a cardiffi magyar közösségben: egyrészt azért, mert ezen a napon emlékeztünk meg a magyar kultúra napjáról, másrészt pedig azért, mert a közösség ekkor tartotta az új évi éves közgyűlését is, melyen részt...
2020.03.03.
busómaszk
Kezdetét vette a farsangi időszak, melyhez számtalan különleges magyar néphagyomány kötődik. Hogy mik is ezek a népszokások, annak február 8-án a Cardiffi Magyar Gyermekfoglalkozásokon jártunk utána.
2020.03.03.
együtt a farsangi sokaság
Február 22-én farsangi mulatságot tartottunk a cardiffi magyar közösségben, melyet a Cardiffi Magyar Gyermekfoglalkozások szokásos helyszínén, a cardiffi Laughter Club-ban rendeztünk meg. Nagy örömünkre igen szép számmal érkeztek vendégek (kb. 55-60...
2020.02.28.
Farsangi mulatság a Szóló Szőlő Chesteri Magyar Tanodában
Hogy milyen különleges alkalommal gyűltünk össze a Szóló Szőlő Chesteri Tanoda gyerkőceivel? Minek az időszaka február közepe és vége? Igen, a kérdésekre nem más a válasz, mint a farsang!
2020.02.25.
otthoni alkalom
Áldott találkozások, lelki beszélgetések, és építő történetek, így jellemezném a felnőttekkel való kapcsolatomat.
2020.02.25.
Előadó
Február 14-én, 18.00-kor a Berlini Magyar Egyesület és a Collegium Hungaricum (CHB) társrendezésében tartottam előadást egyház és eszmetörténeti témában Berlinben a CHB-ban. Az előadás címe: A kereszténység kialakulása. Különös tekintettel a német,...
2020.02.19.
éneklés
„Így érdemes munkálkodni, minden iskolában, otthon és itt a diaszpórában: együtt, egymásért.”

Oldalak