Trianon 100 megemlékezés az éteren keresztül

/ Császár Ilma Dóra /
csaszar.ilma.dora képe
Érdekes, hogy a kényszerhelyzet milyen új, érdekes és leleményes megoldásokra kényszeríti az embert.
Trianon2Trianon3Trianon4Trianon5

A koronavírus miatt a chileiek március közepe óta kénytelenek az otthonukba bezárva élni a mindennapjaikat. Hasonlóképpen vannak ezzel Dél-Amerika más országaiban is, főleg a nagyvárosokban szinte teljes a kényszerpihenő. Az elmúlt hónapokban az ösztöndíjasok az internet segítségével tartják a kapcsolatot a helyi magyar közösséggel.

Ennek a helyzetnek köszönhető az a kezdeményezés is - amely a két Buenos Aires-i KCSP ösztöndíjas társunktól, Knapecz Katától és Tóth Andrástól származik -, hogy a trianoni békeszerződés 100. évfordulójáról a dél-amerikai magyar közösségek együttesen emlékezzenek meg és az ösztöndíjasok közösen állítsanak össze egy műsort, amihez az érdeklődők online kapcsolódhatnak. Az Zoom-on meghirdetett megemlékezésen végül közel 300 résztvevő jelent meg, ráadásul nemcsak Dél-Amerikából de a világ számos más pontjáról is érkeztek érdeklődők. A közel két órás megemlékezés házigazdája Martí Tibor chacói ösztöndíjas volt, aki az egyes műsorszámok felkonferálásán kívül részletes történelmi áttekintést is adott a 100 évvel ezelőtt történt események minél jobb megértéséhez. A létrejött műsor egy valódi közös összefogás eredménye volt. Minden dél-amerikai ösztöndíjas kivette a részét a feladatból. Így a kétnyelvű (magyar és spanyol) megemlékezés során többek között bemutatásra kerültek az elcsatolt területek és jellemző táncaik, népdalok csendültek fel, elhangzott Apponyi Albert védőbeszédének egy részlete videóanyag kíséretében. A megemlékezést közös gyertyagyújtás zárta. A megemlékezésről felvétel is készült, mely az alábbi linken megtekinthető.