Teltházzal ünnepeltük a Szilvesztert Niagara Falls-on

/ Bodnár Erika /
bodnar.erika képe
Az óév utolsó napjai igazán mozgalmasan teltek itt, a Niagara-félszigeten.
Árpád park szilveszteri dekorációElőételekSzőke János elnök Úr és Miskei László Atya  plébánosMulatság

Épp hogy a karácsonyi szentmiséken elénekeltük a szép karácsonyi dalokat és megettünk pár finomságot, máris készülődtünk az év utolsó napjára. Ez mindig nagy ünnepély itt és nagy odafigyeléssel, gondossággal készülnek a szervezők és a segítőik, hogy a vendégek jól érezzék magukat. A vendégek létszáma az utolsó pillanatokig növekedett, ami izgalmas volt, hiszen így folyamatosan bővítenünk kellett a terítékek számát is. A többségben lévő magyar vendégek mellett kanadai-magyar vegyesházasságok kanadai tagjai is részt vettek az eseményen. Kisgyermekesek is voltak. A gyerekek külön kis üdvözlő ajándékot kaptak, amivel tudtak játszani, majd a családjaikkal táncoltak. Szép volt látni, amikor több generáció magyar együtt mulatott a táncparketten.

A dekorálást már napokkal előbb elkezdtük, mentorom és segítői már gondosan tervezgettek, ötleteltek és vásárolták a kellékeket. A végeredmény nagyon szép lett és egy igazán elegáns, stílusos dekoráció született.

A konyhai munkálatok nagyon összetettek voltak, s így egy szép menüsor épült fel.

  • Előételek: tepertős falatkák, sajtrudak és mini magyar szalámis-mozzarellás falatok voltak.
  • Finom húsleves eperlevél tésztával volt a leves.
  • Főételek: sült kacsacomb lecsós rizssel és mázas céklával, majd egy óvári sertésszelet párizsi burgonyával és rántott karfiollal.
  • A desszertkülünlegesség sajttorta gyümölcsmártással volt.
  • Éjfélkor lencsefőzelék és debreceni kolbász várta a vendégeket.

A konyhai személyzet, nagy odaadással és fáradhatatlanul végezte a munkáját, hihetetlen mennyi erejük volt és még a nagy nyomás alatt is csodás dolgok születtek a kezük alatt. Igazi magyar nők, aki még a szívükből főznek.

Az ünnepi vacsora előtt Szőke János, az Árpád Park elnöke köszöntötte a vendégeket és felhívta a figyelmet a Valentin bálra is amit - természetesen - februárban rendeznek meg. Ezután Miskei László atya elmondta az asztali áldást és egyúttal egy újévi áldást is mondott.

Az este folyamán az ezen a vidéken népszerű Fesztivál zenekar szolgáltatta a zenét, nagy örömmel fogadta őket a közönség és nem maradt üresen a táncparkett.

Éjfélkor a plafonra felszerelt lufikból kieresztették a konfettiket, melyek repültek mindenfelé, majd miután elénekeltük a magyar és kanadai himnuszt, finom pezsgővel koccintott mindenki a 2019-es esztendőre.

Úgy gondolom, a szilveszteri program nagyon szépen sikeredett és a vendégek boldog mosollyal az arcukon távoztak hajnalban haza.