Évközi 24. vasárnap van (2016.09.11), mentorommal, Nagy Lucia Máriával, reggel felkerekedünk, hogy meghallgassuk Isten igéjét. Én a magam részéről református vagyok, de szívesen, és gyakran járok katolikus misére, és buddhista meditációra is. Tudom, hogy „egy az Isten”, és emiatt mindegy hol hallgatom Őt.
A templom (Maria Church at Stabekk/Mariakirken) ahová megyünk, pár kilométerre található Oslótól, egy helyes pici faluban, Eikeli/Baerum-ban. Egy domb tetején áll, a maga letisztult és modern egyszerűségével. A templom belseje is egyszerű, sok a nyers tégla, és ablakfelület. Egyetlen festmény díszíti a falat, egy pasztell színekben pompázó keresztre feszített Jézus-ábrázolás. A tizennégy stáció is modern bronz alkotásokon mutatkozik.
A bejáratnál magamhoz veszek egy angol „útmutatót”, amin az imák, és a kérdés-feleletek találhatók, feketével megerősítve a „válaszolandó” szöveggel.
„Preface Dialogue:
Priest: The Lord be with you. All: And also with you.
Priest: Lift up your hearts. All: We lift them up to the Lord.
Priest: Let us give thanks to the Lord, our God. All: It is right to give him thanks and praise.”
Háromnegyed tízkor elkezdenek szivárogni a hívek, csak nézek meglepetésemben, amikor ázsiai, afrikai, indiai és még ki tudja milyen nációk jönnek. Gyönyörű színes világ tölti meg a pici templomot. Nagyon sok fiatal-felnőtt és kisgyerek érkezik. Majd elkezdődik a mise. A templomnak saját kórusa van, ami szintén fiatalokból tevődik össze, a kórusvezető is fiatal, így a zsoltárok, templomi énekek frissen csendültek fel.
A liturgia (egy kis tudomány, mert szerintem nagyon érdekes: klasszikus görögben (λειτουργία, eitourgia; laosz, 'nép' + ergon, 'munka') közmunkát, népért végzett közszolgálatot jelentett, amit egyesek és csoportok a városállam, a nép javára végeztek, mint például a hadviselés, az Olimpia, vagy a színházi játékok. forrás: wikipédia) elemeit jól tudom, hiszen az egyetemes, mindenhol ugyanaz a sorrend. Az imádságokat is mondom hangosan; előttem a súgó!
Számomra az is nagyon érdekes, hogy a ministránsok egytől egyig kislányok; egy hosszú szőke hajú, egy vörös hajú, egy félvér kislány, és egy nagyon pici, fekete hajú ázsiai lányka. Vidáman segédkeznek, néha-néha ásítanak.
„Vegyétek, és egyétek...”
Amikor az Eucharisztia (a misének az a része, amikor az ostya és a bor átváltozik Isten testévé, és vérévé) következik, számomra megtörténik a csoda.
A katolikus szent mise legfontosabb része ez, ilyenkor az Úr valóban megjelenik. A Preferáció (bevezetés) alkalmával, a pap párbeszédben van a hívekkel: „Emeljétek fel szíveteket!” „Felemeltük. Az Úrhoz”, és ekkor a szívünk megnyílik, hogy befogadhassuk Jézust, ilyenkor Ő megjelenik, és átváltoztatja az adományt.
Ekkor, az eikeli-i, folyton szürke pici templomba, egyszerre csak elkezd beáramlani a hatalmas festetlen ablakokon keresztül a napfény. A fák ágai és leveli között átverődő sugarak, csodás mintákat rajzolnak a templomba. Mindenki mosolyog, a gyerekek futkorásznak, hangoskodnak; végül is Isten házában vannak, régi barátjuknál.
Lassan a végére érünk a misének, már csak egymás köszöntése és az elbocsátás van hátra. „Peace be with you” fordul hozzám egy fiatal indiai nő, „Peace be with you” válaszolom neki, „Peace be with you” adja kezét az amerikai kisfiú, „Peace be with you” válaszolom neki.
„Béke Veled” fordulok mentorom felé, „Béke Veled”, nyújtja kezét.
