Honismeret, magyar őstörténet, „pusztai romantika”, földrajz, híres és hírhedt magyarok, szokások, néphagyományok, mesevilág és babonák… a Magyarországtól legtávolabbi honfitársaink kortól és nemtől függetlenül szívesen tanulnak ezekről a témákról. Gyerekek, akik még sosem láttak Jankovics Marcell-féle grafikát, kamaszok, akiknek ismeretlen a gémeskút alakja vagy a gulyás receptje, felnőttek, akik rácsodálkoznak arra, milyen régen is történt a magyar honfoglalás. A magyar nyelvű csoportjaimnak behozott témák sok esetben a honi kultúra eddig teljesen ismeretlen szeleteit tárják fel a tanulók előtt.
Az órák aktívan és a kötetlen hangulattal együtt is jó tempóban zajlanak; 55-60 perc alatt sok dologra sort tudunk keríteni, és általában sikerrel zárunk le egy-egy témát alkalmanként. Néha elgondolkodom, vajon egy határainkon belül élő gyermek vagy fiatal meg tudná-e válaszolni azokat a kérdéseket, amelyeket mi beszélünk át részletesen és együtt gondolkodva, térképek, képek, prezentációk, videók mellett… Miért a Tisza a „legmagyarabb folyó”? Mikor volt Eger várának híres ostroma? Hogy áll rangsorba a csikós, a gulyás, a pásztor és a kondás? Hány nagytája van Magyarországnak, vagy épp miért szerencse és balszerencse egyben, hogy a Kárpát-medence közepén élünk? Tudjátok mi a „puszta ötös”? Vagy, hogy a mesében miért mindig a legkisebb fiú állja ki a próbákat és nyeri el a királylány kezét?
Tanulóim – nyolc év alatt és hatvan év fölött egyaránt – sokszor rácsodálkozva, sokszor megrökönyödve vagy épp a furcsaságokon jót mulatva mélyítik ismereteiket, árnyalják tudásukat és erősítik kapcsolatukat óráról órára.
Igyekszem nem csak a hozott témákkal, de a feldolgozás módjával is fenntartani az érdeklődést; egy-egy meglepetéssel nagy örömet tudok szerezni nekik. Legutóbb, a magyarok vándorlásáról és a honfoglalásról tanulva, a bevezető rész után megjelent a képben szintén tanár végzettségű édesapám, aki már két évtizede foglalkozik a 10. századdal és az ehhez kapcsolódó hagyományőrző tevékenységgel. Hiteles, régészeti leletek alapján rekonstruált öltözékben vezette le az óra második felét, válaszolt a bőven érkező kérdésekre, miközben megmutatott mindent süvegtől kaftánig, szablyától íjig és tarsolytól tegezig. A visszajelzések alapján mindez nem csak tanulságos, de felejthetetlen élmény is volt a tanulóknak.
Persze nem csak én lepem meg őket, sokszor ez fordítva is működik: előkerült már a polcról Rózsa Sándorról szóló könyv, a Feszty-körkép méteres hosszú változata, hosszú évek óta őrizgetett tokaji aszú, vagy Kosztolányi egy költeménye, mint kedvenc vers… úgy hiszem, mind tanuló, mind tanár úgy ül le a gép elé, és kattint a „csatlakozás” gombra, hogy sosem sejtheti, pontosan milyen új élmény vár rá aznap. Csak annyi biztos, hogy lesz élmény. És ez a lényeg.
