A rendezvény a strasbourgi Keleti Néptáncegyüttes fellépésével kezdődött, akik egy rábaközi és egy dél-alföldi koreográfiát adtak elő. Nagy örömömre szolgált, hogy táncolhattam a koreográfiában, valamint Jacky-Szalóki Anna elnöknő köszöntő szavai után én énekelhettem el a már hagyományos újévi köszöntőt.
Mint később megtudtam, francia földön kicsit másképp zajlanak a táncos rendezvények, mint nálunk. Míg odahaza inkább a táncon és a mulatságon van a hangsúly, addig itt elsősorban a kulináris élvezetek kapnak főszerepet. Ahogy tapasztaltam, Franciaországban egy bál addig nem veheti kezdetét, míg az összes fogást fel nem szolgálták az előételtől a desszertig. Nem történt ez másképp az idei bálon sem.
A konyhai előkészületek már délután három órakor elkezdődtek. Számtalan előételt és desszertet helyben készítettünk a szervezőkkel, de otthonról is rengeteg finomságot hoztak az egyesület tagjai. A főétel húsos-savanyú káposzta volt, amelyet az Európai Tanács melletti állandó képviselet magyar séfje készített el. A főétel elfogyasztása után a táncegyüttes segítségével igyekeztünk megadni a kezdő löketet a táncos-mulatós hangulat megteremtéséhez. Egy kisebb moldvai táncházat varázsoltunk a táncparkettre, és a siker nem is maradt el, de a desszerttel nem versenyezhettünk.
A tánc – az itt megszokott módon – éjfélkor vette kezdetét. A kitűnő hangulatról egy magyar lemezlovas gondoskodott, akinek köszönhetően hajnalig tartott a felhőtlen jókedv és a tánc magyar és francia slágerekre. Az estét tombola és kvízjáték is színesítette.
Összességében elmondható, hogy óriási sikerrel zárult a 2017-es magyar táncos est, melynek bevétele a kultúregyesület éves működéséhez is jelentős mértékben hozzájárult. A legfontosabb azonban, hogy remek alkalmat nyújtott a legnagyobb magyar találkozóhoz Elzászban.