Az Árpád Otthonban már hetekkel június 4-e előtt elkezdtük a felkészülést Trianon századik évfordulójának méltó megünneplésére.
Az otthon egyik üvegfalára egy hatalmas Nagy-Magyarország térképet ragasztottunk fel. Itt bemutattuk a történelmi Magyarország népviseleteit; ezzel is illusztrálva azt, hogy mennyire gazdag kultúrával rendelkező országot csonkítottak meg a trianoni döntéssel.
Az otthon lakóival több online kezdeményezésbe is bekapcsolódtunk. A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak ötlete volt, hogy készítenek egy kisfilmet, amelyben a diaszpórában élő magyar közösségeknek két kérdésre kellett válaszolniuk: „mit jelent magyarnak lenni?”; „a Kőrösi Csoma Sándor Program mit adott ennek a közösségnek?” Én is készítettem riportot az otthon két lakójával.
A másik kezdeményezésben egy dal hátteréhez kellett szintén a diaszpórában élő magyar közösségekkel felvenni egy videót. A jelenetben magyar zászlót lengettünk egy helyi magyar vonatkozású környezetben – ez lehetett szobor, emlékmű, festmény, vagy bármi, ami a magyarsághoz kötődik.
Ösztöndíjas társaimmal – Drozdovszky Dórával és Kiss Gergellyel, a táncosokkal – közösen is készültünk egy meglepetéssel az idősek számára. Sajnos a koronavírus miatt a táncospár nem jöhetett be az intézménybe, így kültéren kellett előadnunk a műsorunkat. Az előadás Gyóni Géza: Csak egy éjszakára című versével kezdődött, amelyet én szavaltam el. A műsorban felváltva szólaltak meg levélrészletek, amelyek a háború alatt születtek, valamint háborús énekek. Az előadás közepén az idősek egy rövid táncbemutatót láthattak. Végezetül elszavaltam Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét.
Az összeállított műsor körülbelül negyven percig tartott. Annak érdekében, hogy senki ne maradjon ki a megemlékezésből, kétszer is bemutattuk műsorunkat. Az idősek otthonában két részre vannak osztva a lakók, ezért a „Duna” és a „Tisza” részen is előadtuk azt.
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a nézőközönségtől. Mikor az előadás végén láttuk a könnyektől csillogó szemeket, nagyon jó érzéssel töltött el, hogy meg tudtuk dobogtatni az otthon időseinek szívét és erősíteni tudtuk kötődésüket a szülőhazához.
