Két hónapon túl, hétnek nekiveselkedve
Október elején voltam először betegúrvacsorával egybekötött látogatáson. Róza néni Bernhard Bélának az özvegye. Béla bácsi nagy tiszteletnek örvendett a helyi evangélikusok körében mint lelkész és az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia főesperese. Megható volt látni, hogy milyen szeretettel veszik körbe „Dódika nénit” és férje emlékét.
Október elején megkértek minket, hogy menjünk el mentorommal együtt egy helyi keresztény iskolába, ugyanis ott aznap „nagyszülők napját” tartottak. Tekintettel arra, hogy sok gyerek nagyszülei másik államban vagy esetünkben a tengerentúlon laknak, az alkalmat átnevezték „Grand Friends Day”-re, hogy azok is részt vehessenek a programon, akik nem feltétlenül állnak rokoni kapcsolatban a gyerekekkel. Óriási élmény volt végigjárni az ismerős gyerekek osztálytermeit, beszélgetni a tanítókkal, tanárokkal, és végül részt venni az iskola kápolnájában tartott műsoron, amivel a gyerekek várták a felnőtteket.
Gyülekezetünk kántora, Pásztor Gréta egy koncerttel örvendeztetett meg bennünket október 12-én. Erre az alkalomra már hetekkel korábban készültünk, plakátokat hordtunk szét, email-listákon és a közösségi médián is hívogattunk, szeretetvendégséggel készültünk, és még egy hirdetőtáblát is kitettünk a templom elé, hogy az esetleges érdeklődőket is becsábítsuk az alkalomra. Gréta tehetséges művész, aki kotta nélkül játszott le több darabot is Johann Sebastian Bachtól, Clara Schumanntól, Ludwig van Beethoventől, Liszt Ferenctől és Bartók Bélától. A Baldwin Wallace Egyetemre is járt, de jelenleg a Kent State University csapatát erősíti, gyakran ad koncertet különféle hallgatóság előtt. Amerikai és – erdélyi lévén – romániai megmérettetéseken is nyert már díjakat. Öröm, hogy gyülekezetünk is hallhatja heti rendszerességgel a játékát.
Október 19-én mindegyik Clevelandben szolgáló KCsP-s ösztöndíjast meghívták a Magyar Múzeum borkóstolással egybekötött jótékonysági báljára, ahol kellemes hangulatban találkozott a helyi magyarság krémje. Borkóstolás mellett természetesen finom vacsora, tombola és élő magyar zeneszó várta a vendégeket.
Egy nappal később, október 20-án vasárnap délután tartotta meg a clevelandi magyarság az 1956-os forradalom emlékünnepélyét. Ezt az alkalmat több helyi magyar szervezet összefogásában rendezték meg. A házigazda szerepe ezúttal ránk, evangélikusokra esett. Gyülekezetünk is heteken keresztül készült az alkalomra, mert a gyülekezeti kórus és az evangélikusok Magyar Iskolája is szerepelt a műsorban. Gyermekeink egyik éneke a Pál utcai fiúk musical „Mienk a grund!” című éneke volt, amely nagy sikert aratott a jelenlévők között. Azonban a legnagyobb siker mégis Mészárosné Vareska Andreának jutott, aki ünnepi szónokként elmondta, hogy nem siratjuk az elbukott szabadságharcot, hanem tisztelgünk azok emléke előtt, akik életüket is hajlandók voltak feláldozni egy nagyobb ügy érdekében. Beszélt továbbá azokról a vívmányokról, amelyek ugyan ma már természetesek egy nyugati típusú demokráciában, de többek között az akkori hős fiaink és leányaink harcoltak ezekért. Egy-egy virággal köszöntötték a még élő és jelen lévő ’56-os menekülteket, ami nagyon megható pillanata volt az ünnepnek.
Október 23-a után érkezett a városba Magyarországról a Debreceni Tankerület delegációja, akik a Magyar Iskola munkájával, diákjaival, az Egyesült Államokbeli oktatásüggyel szerettek volna megismerkedni, de kerekasztal-megbeszélést is tartottak, ahová mentorommal együtt elmentünk. Bár magam az iskolai hitoktatáson keresztül részese voltam az elmúlt évek nagy oktatásügyi reformjainak, és első kézből származó információkkal rendelkeztem, ennek ellenére érdekes volt látni, ahogy a két országban dolgozó tanárok megbeszélték a két rendszer közötti különbségeket.
A hét végén gyülekezeti szervezésben tartottuk meg a „Csíkos bál”-t, amely egy kisebb létszámú, de annál jobb hangulatú alkalom lett. Belépni csakis csíkos ruhában lehetett, és még a brassói aprópecsenyét is átkereszteltük csíkos pecsenyére, hiszen a bele való húst csíkokra vágtuk. A főfogás mellé gyülekezeti tagjaink szolgáltatták a zenét amolyan „Jó ebédhez szól a nóta” stílusban, később viszont a – többségükben magyar – slágereké lett a főszerep. Néhányan még táncra is perdültek.
27-én vasárnap délután a helyi Bocskai Rádió által biztosított evangélikus félórában igét hirdethettem. Az ApCsel 18, 5-11 alapján arról beszéltem, hogy milyen igehirdető szolgálatot végzett Pál apostol Korinthusban, és szolgálata közben milyen emberi és isteni segítségben volt része. Emellett beszéltem kicsit a Clevelandben és a környékén végzett szolgálatomról is. Általában az igehirdetés egyfajta monológ, de Szabó Évának, a Bocskai Rádió KCsP-s ösztöndíjasának köszönhetően inkább egy interjúnak hatott, ami remélhetőleg az igehirdetés megjegyzésének is jót tett.
Számos más feladatom mellett október 31-re még jutott egy emlékezetes alkalom. Pont a reformáció ünnepén gyűltünk össze a helyi protestáns lelkészekkel egy úgynevezett Lelkészi Munkaközösségre, amit immár körülbelül 20 éve hagyományosan az evangélikus gyülekezeti teremben tartanak itt Clevelandben. Az alkalmon részt vettek az evangélikus lelkészek mellett református, baptista és adventista lelkipásztorok is. A Szentírás tanulmányozása mellett közösen imádkoztunk is, és együtt emlékeztünk meg azokról az eleinkről, akik a Biblia igazságaihoz ragaszkodva próbálták a saját korukban helyreállítani a tévútra tért egyházat.
A gyülekezeti munka mindeközben folyt tovább a maga medrében. Jelenleg csak a legemlékezetesebb pillanatokat sikerült „papírra vetnem”. Megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtam az elmúlt két hónapban. Ki tudja, mi vár rám az elkövetkező hétben? Egy biztos: rohan az idő.
