Imaközösség született Montreálban
Március 20-tól kezdődően mindennap este 8-tól négy-öt-hat-hét személy hűségesen együtt imádkozza a rózsafüzért /imafüzér - jellegzetes katolikus imádság/. Hetente egyszer, összesen 12 alkalommal, egy 15-20 fős csoport közösen imádkozta az adott hétre összeállított imádságot.
Az imádságok az aktuális liturgikus időszaknak megfelelően mindig más-más téma köré épültek. Március 27-én és április 3-án nagyböjti keresztúti imádság keretében fohászkodtunk a járvány megszűnéséért, az áldozatokért, a betegekért, kórházi dolgozókért, kutatókért, szeretteinkért… Április hónap folyamán húsvéti témája volt az imádságoknak: a Feltámadt Krisztus békéjét, valamint Isten irgalmát kértük a magunk és a világ számára. Májusban előtérbe került Jézus édesanyjának, Máriának a személye. A kánai menyegzőn az ő figyelmes közbenjárására csoda történt: Jézus a vizet borrá változtatta. Ezért így imádkoztunk: „Égi Édesanyánk, Mária! Te most is tudod, hogy mire van szükségünk… Hisszük, hogy gondoskodni fogsz rólunk; hogy mint a galileai Kánában, visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.”
Május 1-jén nagyon összetett volt az imádságunk, mivel a katolikusok ezen a napon egyszerre emlékeztek Jézusra, aki szeretetből odaadta az életét, Máriára, Jézus édesanyjára, valamint Józsefre, Jézus nevelőapjára, aki – kétkezi munkás lévén – a munkások pártfogója. Mivel a rákövetkező vasárnap magyar nyelvterületen anyák napja is volt, ezért köszöntöttük a jelenlévő édesanyákat és imádkoztunk értük. Némi háttérmunkával sikerült meglepnünk az egyik anyukát: kisfia előadásában tényleg az imádság végén hallotta legelőször a kis versikét, és kapta meg tőle a virágrajzot.
Az imaalkalmakon szinte minden korosztályból voltak jelen képviselők. Legtöbben a 20-60 év közöttiekből vettek részt, de az imádságoknak hűséges résztvevője volt a 86 éves Panni néni, aki gyermekei segítségével minden technikai akadályt leküzdött. Május folyamán még több idős személy is alkalmanként bekapcsolódott a heti imádságba.
Az imacsoport tagjai elsődlegesen az imádságra gyűltek össze online térben, de másfajta tevékenységet is folytattak: volt, aki maszkot készített; többen önkéntes munkát vállaltak; akinek lehetősége volt, segített bevásárolni az idősebbeknek; mások telefonbeszélgetéseket folytattak, bátorították egymást, és ébren tartották a reményt, hogy minden jól alakul. Visszajelzéseik alapján a közös imádság sokak számára biztos kapaszkodót jelentett ebben a nehéz helyzetben, ráadásul azok, akik együtt imádkoztak, közösséggé formálódtak.
Május első hetében a csoport egyik tagja felvetette, hogy jó lenne a templomban és környékén a tavaszi nagytakarítást megejteni, ezért május 10-ére önkéntes munkanapot hirdettünk. Aznap kilencen munkálkodtunk együtt, hogy szebbé tegyük a templomot és környékét. Egyik társunk saját készítésű maszkokat hozott mindenkinek, ketten ebéddel leptek meg, a születésnaposnak finom narancstorta készült. A kötelező járványügyi előírások megtartásával munkánk befejezése után együtt imádkoztunk az elárvult templomban.
A május 22-én tartott közös imádságnak ökumenikus jellege volt: a református közösség lelkésze és néhány gyülekezeti tag elfogadta a meghívást, így katolikus és református hívők együtt dicsőítették Istent, együtt imádkoztak a világjárvány megszűnéséért, a beteg emberekért és a gyógyításban résztvevőkért, a montreáli magyar közösségért, minden jelenlévőért, valamint a magyar és a kanadai népért. Ezen az imádságon részt vett a református közösséget segítő ösztöndíjas társam is, akivel együtt az online találkozó végén elköszöntünk a közösségeket képviselő jelenlévőktől. Csilla személyes hangvételű búcsúzó szavai után jómagam Reményik Sándor versét mondtam el: Mi mindig búcsúzunk…
Május 24-én „összeesküvés” áldozata voltam. A magyar katolikus templomba ismét önkéntes munkára hívtak, de mint utóbb kiderült, ez csak ürügy volt a találkozásra, mivel titokban megszervezték a búcsúztatásomat. Nyolcan voltunk, és délelőtt tényleg komolyan dolgoztunk, majd a közös imádság után ebédhez készülődtünk. Hirtelen „terülj asztalkám” lett, mivel mindenki hozott valami finomságot. Étkezés végén kedves ajándékkal leptek meg a közösség tagjai: érdekes gyöngyökből készült rózsafüzért /imafüzért kaptam, annak emlékéül, hogy ennek használatára is megtanítottam a kis csoportot. Többek között ezt hagytam örökségül a montreáliaknak, akiktől azt kértem, hogy ha engem el is felejtenek, de az imádságot folytassák. Készült egy jelképes fotó arról, ahogy a jelenlévők mindannyian együtt fogjuk az imafüzért – szimbólumaként a közös imádságnak és a közösségnek.
Hazautazásomat május 26-ára terveztem, de csatlakozási lehetőség hiányában el kellett halasztanom június 1-jére. Amikor elmondtam az imaközösség tagjainak a hírt, többen azt válaszolták, hogy így legalább még megszervezhetem nekik a pünkösdváró imádságot. Pünkösd előtt valóban együtt imádkoztunk a kis csoportunkkal, kérve a Szentlélek kiáradását önmagunkra és az egész közösségre.
Hazaérkezésem után még két alkalommal tartottunk online imádságot a montreáliakkal. Június 5-én a világ magyarságáért, nemzetünk egységéért fohászkodtunk Istenhez. Száz évvel ezelőtt június 4-én a trianoni döntés miatt hazánk valóban a „népek szenvedő Krisztusa” lett. Mégis a nagy megpróbáltatást követően sikerült felállni, és tíz éve már nem gyásznapként, hanem a nemzeti összetartozás napjaként emlegetjük június 4-ét. Közös imádságunk bevezetőjében erről is megemlékeztünk: „A Nemzeti Összetartozás Napját 2010 óta ünnepeljük ezen a napon, és próbáljuk a gyakorlatban is megélni az összetartozást ... Sajnos, a különféle nézőpontok, különböző látásmódok miatt sokszor még a közösségi ünnepeinket is a széthúzás szelleme árnyékolja be. A mi válaszunk erre csak az imádság és az egységért való munkálkodás lehet. Hiszen Jézus értünk is imádkozott az utolsó vacsorán "hogy mindnyájan egyek legyenek!" – Jn 17, 21. Imádságunk ezt a célt szolgálja. Imádkozzunk nemzetünkért, a világ magyarságáért, a járvány megszűnéséért, szívünk és a világ békéjéért!”
IMÁDSÁG, amely minden nemzetet összeköt… - ez volt a mottója az utolsó közös online imaalkalomnak, mely a jövőre megrendezésre kerülő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódott. A szervezők „egy óra imádság egymásért” felhívással június 13-án, Úrnapja előestéjén közös imára hívták meg a keresztény világot.
Montreálban még mindig zárva vannak a templomajtók, ezért akárcsak korábban, ezt az imádságot is online tartottuk, így az otthonok váltak Isten hajlékaivá, kis templomokká.
A „normális” életbe való visszatérést jelzi, hogy többeknek más elfoglaltsága volt, ebből adódóan mindössze tízen voltunk együtt, de közösségünk minden tagjáért imádkoztunk. Utolsó online imádságunkban mindenkinek lehetősége volt megfogalmazni saját hálaadását. Mély, szívből fakadó szavak hangzottak el hálaadásként – Isten jelenlétéért, családért, egészségért…, és az internetért, ami révén összekapcsolódhatunk. Jómagam hálát adtam a montreáli nyolc hónap találkozásaiért, az emberekért, akiket megismertem, a lehetőségekért és tapasztalatokért, az örömteli vagy éppen nehéz pillanatokért. Az imádság befejező éneke is hálaadásról szólt:
Legyen hála az Atyának, ki minket teremtett;
Legyen hála szent Fiának, ki pokoltól mentett;
Hála néked, ó Szentlélek, minden ajk ezt zengje,
Hála Jézus Szent Szívének mind földön, mind mennyben.
Imádság után - szokás szerint - beszélgettünk kicsit, és emlékül készítettünk egy közös képet. A résztvevők megköszönték montreáli jelenlétemet, munkámat, és egyikük arról biztosított, hogy az általam elvetett magocskák jó földbe hullottak. Ebben én is reménykedem, de tudom, hogy még idő kell az elvetett mag szárba szökkenéséhez, növekedéséhez, a kalász megérlelődéséhez…
