Lámpásod e szó: Szabadság!
Habár a megemlékezések ideje és időpontja eltérő volt az anyaországi megemlékezésektől, mégis minden magyar közösség igyekezett különböző történelmi és kulturális programokkal tisztelegni ötvenhat hősei előtt. Az 1956-os forradalomról való megemlékezés nem pusztán kötelesség, hanem magyarként emberi hivatásunkhoz is hozzátartozik. Számunkra ötvenhat egy olyan kitörölhetetlen történelmi esemény, amely napjainkban is felrázza a nemzetünk iránt elkötelezett magyar embertársainkat, hogy felismerve a jelen kihívásait tiszta erkölccsel, akarattal, valamint a kötelezettségek teljesítésével felelősen formálják a haza és a nemzet sorsát.
A manchesteri megemlékezés szervezésében közreműködött Magyarország manchesteri főkonzulátusa, a Manchesteri Magyar Közösség, a Zsigmond Király Magyar Iskola, a Staffordshire-i Magyar Közösség, valamint a Manchesteri Egyetem Magyar Diákjai.
A megemlékező műsor kezdetén elénekeltük a Magyar himnuszt, és ezt követően Kátai-Nagy Krisztina főkonzul elmondta ünnepi köszöntőjét. Átfogó beszédében kiemelte, hogy az 1956-os forradalom mást és mást jelent a magyarság generációi számára. Azok, akik ott voltak, akik személyesen átélték a forradalmat, ma már sajnos egyre kevesebben vannak közöttünk. Akik közülük külföldre menekültek a szabadságharc bukása után, évtizedeken át óvták a forradalom emlékét a feledéstől, őrizték a lángot. Az Egyesült Királyság, óriási nagylelkűséggel, több mint húszezer 56-os magyart fogadott be – az európai államok közül itt jött létre messze a legnagyobb ötvenhatos közösség.
A kommunizmus idejéről felidézte: „Mi úgy nőttünk fel, hogy 1956 a kimondhatatlan tabu volt, valami olyan, amiről soha nem volt szabad beszélni olyan helyen, ahol meghallhatták, amiről egy időben még szüleink se meséltek semmit nekünk, nehogy az iskolában elszóljuk magunkat. A Kádár-rendszer a forradalomnak még az emlékét is nyom nélkül akarta eltörölni, és csak a Szabad Európa Rádió sistergő, recsegő zajából kiemelkedő szavaiból próbálhattuk összerakosgatni, mi is történt akkor. A tilalmasság, a titokzatosság, az elhallgatás azonban természetesen csak még jobban felkorbácsolta az érdeklődésünket, ezért is válhatott 1956 átértékelése a rendszerváltás legfelszabadítóbb, katartikus mozzanatává”.
A köszöntőbeszéd után meghallgattuk Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videóüzenetét, amelyet az 1956-os megemlékezéssel kapcsolatosan juttattak el a külképviseletekre.
Ezt követte egy rövid irodalmi összeállítás Stummer Máté és jómagam tolmácsolásában. Szabó Lőrinc és Buda Ferenc versei, valamint komolyzenei bejátszások hangzottak el, köztük a forradalom jelképévé vált Egmont nyitány Beethoventől. Csige Ildikó az „Isten áldja meg a magyart” kezdetű népdalt énekelte és gyertyaláng továbbadásával kérte fel a jelenlévőket, hogy gyújtsák meg az emlékezés mécseseit az ötvenhatos hősökért.
A megható és elmélyült pillanatok után bemutatták Lukács Szilárd és Richard Pekár „The last train to Budapest” rövidfilmjét, amelyet a Richard által írt azonos című könyv nyomán készítettek el, és melyből hamarosan elkészülhet az első, angol nyelvű, egész estés mozifilm is. A könyv alapján létrejövő filmes produkció az 1956-os eseményekről ad majd egy bensőséges áttekintést.
A filmvetítés után meghívott díszvendégeink Szakály Éva, Dr. Zsigmond András, Richard Pekár megosztották személyes emlékeiket, családi történeteiket 1956-ról. A beszélgetések során saját versek is elhangoztak, a jelenlévők pedig kérdéseikre mélyen megrázó vallomásokat hallhattak, ahol és amikor az ember reménye a mából a holnapba, az új nap új lehetőségébe kapaszkodott. Örültünk, hogy meghívott vendégeink felidézték és reálisabbá tették az ötvenhatos emlékezés eseményeit, üzenetét. Köszönjük áldozatos életüket és örülünk, hogy tanúként még ma is közöttünk élnek, alkotnak, egyben remélnek a magyar nemzet és ifjúság jelen és jövőbeni felemelkedésében, elkötelezettségében.
Hálásan köszönjük a szervezőknek és a sok önkéntes munkatársnak a lelkes és fáradtságot nem ismerő szolgálatot, hogy előkészítették és lebonyolították a megemlékezést és a fogadást.
Fotó: Fügedi Zsolt, Kiss László
