Január 6-án, Vízkereszt napján ünneplőbe öltözött a bécsi Collegium Pazmanianum. A ház kápolnájában szép számban gyűltek össze a hívek, hogy közösen köszöntsék az új esztendőt és ünnepeljék Urunk megjelenésének főünnepét.
Az ünnepi szentmisét ft. Héray Márton atya mutatta be közösen ft. Varga János rektorral.
A liturgia – az ősi katolikus hagyományt követve – az ünnepélyes vízszenteléssel és a jelenlévők meghintésével kezdődött, ami Krisztus megkeresztelkedésére és a hívek saját keresztségére emlékeztet, a lelki megtisztulás és megújulás jeleként.
Szentbeszédében a rektor a nyugati kereszténység egyik legősibb kincséből, az ambrózián liturgiából merített gondolatokat, emlékeztetve a hallgatóságot: minden földi jóság és szépség forrása Isten, s egyedül tőle remélhetjük a múlhatatlan boldogságot. A rektor felidézte Szent Ferenc alakját is, aki a betlehemállítás hagyományának megteremtésével kívánta kézzelfogható közelségbe hozni a karácsonyi misztériumot, segítve a híveket a szent éjszaka átélésében. Molnár János, a 18. századi jezsuita hitszónok szavait kölcsönözve Rektor úr homíliájában rávilágított a megtestesülés drámai ellentétére: a pásztorok nem a királyi paloták fényűzésében, hanem a sötétség mélyén, egy huzatos, hideg istálló jászolában találtak rá a Világ Világosságára.
A szertartást követően az ünneplő közösség a díszterembe vonult, ahol Varga János köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta az intézmény nemrég ünnepelt négyszáz éves jubileuma mellett az Újévkezdő koncertek hagyományának fontosságát, hiszen ez az idei már a 12. alkalom volt. Majd Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet mondott újévi köszöntőt. Beszédében egy érdekes ellentétre világított rá: míg Magyarországon Vízkereszt nem munkaszüneti nap, mégis úgy tűnik, egyre inkább megerősödnek a hagyományos ünnepeink; ezzel szemben a nyugati világban a valódi tartalom mintha mégis háttérbe szorulna. Hangsúlyozta: a szekularizált világ hajlamos az egyházat csupán adminisztratív intézetként kezelni, pedig a hit megtartó ereje elengedhetetlen – ahogy a vasfüggöny mögötti évtizedekben is ez volt a megmaradás záloga. A nagykövet asszony Leó pápa nyomán a remény szükségességére hívta fel a figyelmet majd Václav Havel örök érvényű gondolatával zárta beszédét: a remény nem az az optimizmus, hogy valami jól végződik, hanem a bizonyosság, hogy tetteinknek értelme van, függetlenül a kimeneteltől.
Az estét egy kifinomult ízléssel összeállított barokk hangverseny koronázta meg. Hervai d'Elhougne Klára (viola da gamba), Wang Rebeka (csembaló), Rábai Benedek (hegedű), valamint Jassó Gellért (furulya) előadásában a 18. századi francia mesterek - Francois Couperin és Marin Marais - kompozíciói csendültek fel. A hallgatóság először François Couperin Concerts Royaux ciklusának a negyedik királyi koncertjéből való tételekben gyönyörködhetett, ahol a lassú és gyors szakaszok dinamikus váltakozása teremtett különlegesen szép és derűs hangulatot. Majd Marin Maraistól az e-moll szvit, valamint egy gambára írt prelűd és balett hangzott el. A koncertet végül az említett királyi koncertből az utolsó tánctétel, egy Forlane dallamai zárták.
A Rektor megköszönte az ifjú zenészek csodálatos muzsikálását, a látható és hallható örömöt, amit zenéjük által közvetítettek, és sokak nevében úgy fogalmazott: „fejedelmien éreztük magunkat”.
Az ünnepi programot hangulatos agapé követte, ahol finom falatok mellett koccinthattak az egybegyűltek, az Újév első rendezvényén. A napot végül közös imádság foglalta keretbe: a ház lakói és a vendégművészek Rektor úr vezetésével, orgonaszó kíséretében énekelték el a kompletóriumot. Hálás köszönet a művészeknek, valamint Őri Gergő kántor-orgonaművésznek a felemelő zenei szolgálatért.
