Az adventi időszak a várakozás, a csodák és a közös élmények ideje – különösen a legkisebbek számára. A Brüsszeli Tanoda és Fejlesztőház Vackor ovis csoportjában ilyenkor kiemelten fontos, hogy a gyerekek ne csak halljanak a magyar hagyományokról, hanem át is élhessék azokat: mozgással, játékkal, mesével és alkotással.
Egy-egy népszokás itt nem „tananyag”, hanem izgalmas kaland, amelyben minden kisgyerek aktív résztvevővé válhat. Így történt ez legutóbb is, amikor Luca napja köré szerveztük a foglalkozást – és az adventi várakozás egy délutánra igazi, nevetéssel teli élménnyé változott.
Legutóbbi foglalkozásunkon Luca napja került a középpontba – és már az első percektől érezni lehetett, hogy különleges délután vár ránk. A gyerekek izgatottan gyűltek össze, amikor szóba került a titokzatos Luca-szék. Meséltünk arról, miért készítették régen olyan lassan és nagy odafigyeléssel, és milyen hiedelmek kapcsolódtak hozzá. A történet azonban nem maradt a szavak szintjén: hamarosan életre is kelt.
Egy Luca-napi fogócska vette kezdetét, amely azonnal mozgásba hozta a csapatot. Egy kisgyerek felállt a „Luca-székre”, rámutatott valakire, és már el is hangzott a kijelentés: „Ő a boszorkány!” A következő pillanatban nevetve, sikítozva menekült mindenki, miközben a boszorkány igyekezett elkapni valakit. Akit sikerült, az állhatott fel a székre, és a játék új lendületet vett. A terem megtelt élettel, nevetéssel és felszabadult örömmel – a hagyomány játék lett, a játék pedig közös élmény.
A pörgős mozgás után a mese újabb varázslatos világba hívta a gyerekeket. Luca története interaktívan bontakozott ki: kérdések, közös válaszok, apró mozdulatok és együtt gondolkodás színesítették a mesélést. A gyerekek nemcsak hallgatói, hanem alakítói is lettek a történetnek. A mese végén pedig újabb kaland következett: elindultunk varázsszemeket keresni a teremben. Izgatott kutatás kezdődött, minden sarok új felfedezést ígért, és a gyerekek csillogó szemmel vetették bele magukat a keresésbe.
A délután zárásaként egy csendesebb, mégis nagyon jelentős pillanat következett: a Luca-búza ültetése. Bár búzamag hiányában fűmag került a kis cserepekbe, ez egyáltalán nem csökkentette az élményt. Apró kezek szorgoskodtak, föld került a cserepekbe, majd óvatosan elültettük a magokat. A gyerekek pontosan tudták: mostantól felelősek valamiért. Gondoskodni kell róla, figyelni rá, türelmesen várni, míg kihajt.
Ez a mozzanat különösen szépen kapcsolódott az advent üzenetéhez. A Luca-búza nemcsak egy népszokás része lett, hanem a gondoskodás, a várakozás és a remény jelképe is. A foglalkozás végén a gyerekek büszkén vitték magukkal a cserepeket, és lelkesen mutatták meg a szülőknek: „Erre vigyázni kell!” – mondták komolyan. „Karácsonykor az asztalra tesszük, amikor kizöldül.”
Luca napja így a Vackor ovis csoportban nem csupán egy hagyomány megismerése volt, hanem egy élményekkel teli, közösséget erősítő foglalkozás. Játék, mese, mozgás és alkotás fonódott össze – és egy kis zöld remény is elindult növekedésnek a cserepekben. Reméljük, karácsonyra mindenkinek szépen kihajt majd.
