palotai.farkas.julia

2018.03.05.
Az Ökumenikus Világimanap hivatalos képe
Az Ökumenikus Világimanap keretében 2018. március 2-án együtt imádkoztak az egész világon a keresztények. A kezdeményezéshez a kölni magyar katolikus és protestáns gyülekezet közösen csatlakozott.
2018.02.22.
Márton Áron
Nem sokkal az után, hogy szerte a világon a magyar közösségek Márton Áron születésének 120. évfordulóját ünnepelték, 2018. február 17-én, szombaton Kölnben a helyi német közösséggel ismét a szentéletű püspökre emlékeztünk.
2018.01.30.
énektanulás a táncházban
A fergeteges hangulatú élőzenés táncházra 2018. január 27-én több mint 60 gyerek jött el Kölnben.
2017.12.19.
Az elsősök körtánca
December 16-án tartotta Kölnben a magyar iskola és óvoda a féléves műsorát, amelyre mindenkit szeretettel hívtak és vártak. A legkisebbektől a legnagyobbakig 49 gyerek lépett színpadra, hogy büszkén megmutassa, mennyit fejlődött a félév során a...
2017.11.27.
Brezóczki Gabriella és Kostyák Előd a koncerten
Már hagyomány Kölnben, hogy az adventi időszak kezdetekor a Rajna- és Ruhr-vidékén élő zenészek jótékonysági koncertet adnak, ezzel támogatva egy karitatív munkát végző szervezetet. Idén a Zentai Caritas javára ajánlották fel a műsornak köszönhetően...
2017.11.08.
A kölni fiatalok
A Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészségének fiataljaival kirándulni voltunk 2017. november 4-én Solingenben, a Wupper-folyó völgyénél.
2017.11.02.
Ünnepélyes szentmise az Aacheni Dómban
2017. október 29-én ünnepelték az aacheni dómban található magyar kápolna felszentelésének 650 éves évfordulóját. Ez alkalomra a kölni magyar közösséggel mi is Aachenbe zarándokoltunk. Eljöttek a stuttgarti, belgiumi és hollandiai magyar...
2017.10.25.
Farkas Ádám és Bohoczki Sára
2017. október 20. és 22. között Düsseldorfban, Luxemburgban és Kölnben Arany János verses est került megrendezésre az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. Két fiatal színész, Bohoczki Sára és Farkas Ádám előadásában hallgathattuk meg...
2017.10.18.
A kölni magyar közösség által állított emlékkereszt
A Kölni Magyar Suliban ezév októberében mindössze egy tanítási nap volt, így ezen a napon, október 14-én emlékeztünk meg az 1956-os eseményekről.
2017.10.05.
Sea Life akvárium Oberhausen
Ha október 3., akkor ministránskirándulás! A német egység napja ugyanis munkaszüneti nap, így jó lehetőség egy csapatépítő programra. Az elmúlt években kialakult az a hagyomány, hogy ezen a napon mennek kirándulni a Kölni Katolikus Magyar...

Oldalak