Nemzeti ünnepet ünnepelni a hazától távol
Idén ismét megtapasztalhattam, hogy a diaszpórában élő gyermeknek átadni egy nemzeti ünnep értelmét és tartalmát igazi kihívás. Nem könnyű úgy ünnepelni a gyerekekkel, hogy a környezetükben élők többségének fogalma sincs arról, hogy valahol a világban ez a nap nemzeti ünnep. Úgy hangsúlyozni a nap fontosságát, hogy október 23. nem munkaszüneti nap, nincs megemlékezés az iskolában, nem találkoznak az utcán lépten-nyomon magyar lobogókkal, a kocsiban utazva a rádióban nincs műsor, amiben a forradalomról beszélnének, és este a televízióban mesét keresve véletlenül sem kapcsolnak egy 1956-ról szóló játékfilmre. Persze az ember megpróbálja elmagyarázni gyermek nyelven, hogy mi történt akkor, mégis, ebben az időszakban tör fel talán legerősebben az az érzés, hogy hiányzik a háttér, a díszlet, a kontextus, az ünnep gyermekszemmel lényegtelennek tűnő, de fontos apró rezdülései, ami bennünk, felnőttekben kialakította, hogy a naptárra tekintve október 23-án zsigeri szinten ünnepeljük az egykor értünk küzdő hősöket, a magyar szabadságot.
Aztán felcsillan a remény, mikor egy-két idősebb gyermeket kérdezve kiderül, hogy nagyjából tudják, mit ünneplünk október 23-án, mikor a kisebbek csillogó szemmel érdeklődnek a további részletekről, mikor lelkesen színezik pirossal (egy sávot kihagyunk a fehérnek) és zölddel a magyar zászlót. Aztán kivonulunk az udvarra, ahol kölni magyarok által állított emlékkeresztre feltesszük a koszorút, gyertyát gyújtunk, minden osztály külön-külön egyet, elénekeljük a ünnep alkalmából megtanult Himnuszt, és leszúrjuk a kis lyukas zászlókat a kereszt tövébe. Igazán megható élmény látni, hogy a körülmények ellenére mégiscsak felfognak valamennyit az ünnepből... olyan mintha az őszi napsütésben felderengene az a bizonyos háttér.
