Tavaszias időben kirándult a Tavaszi Szél Egyesület
A szebbik arcát mutatta és kegyeibe fogadta az ősz eleji göteborgi időjárás a Kåsjö megállónál gyülekező közel húszfős, lelkes csapatot. A narancssárga színnel jelzett Bohusleden turistaútvonalon vágtak neki a mintegy 10 km-es távnak a Torpet Freden kirándulóhelyig. Fiatalok és idősebbek, valamint Johnny kutya, jókedélyűen hagyták maguk mögött a métereket a hívogató, napsütéses időjárási viszonyok között. Jómagam, alig három nappal Göteborgba történő megérkezésemet követően nem győztem ámulni az utunkat kísérő sok kis tó és forrás lenyűgöző látványán, miközben nagyokat szippantottam a frissítő, kristálytiszta erdei levegőből. Túratársaim eközben rutinos kirándulók módjára szedegettek az erdő kínálta friss elemózsiákból. A szatyrokba megannyi ehető gomba került, helyben pedig a kékáfonyaszemek jelentettek egy kis azonnali energiapótlást.
Az „égig érő” fenyvesek között gyalogolva, sokszor saras, csúszós pallókon, hidakon át, egyre többször fogalmazódott meg az igény a csoportban egy rövid pihenő beiktatására. Ekkor előkerültek az otthonról hozott vizespalackok, rágcsálnivalók. Az egyik ilyen megállóhelynél egy hatalmas kőszikla keresztezte a túrázók útját, amely rejtély, hogyan kerülhetett a fenyves közepébe. Túravezetőnk, Orbán Eszter, a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület vezetője azonban eloszlatta a kételyeket. A szikla és az alatta található kisebb barlang ugyanis egy olyan áldozati helyet jelöl, amelyet a hegyi trollok használtak egykoron. Bár voltak, akik kétkedve fogadták a magyarázatot, a csoport fiatalabb és kisebb tagjai félelmet nem ismerve bújtak be a barlangba kézzel fogható bizonyítékok után kutatva. A pihenő végeztével pedig egy vidám képpel tettük örökre emlékezetessé ottjártunkat a trollok „szent helyénél”.
Az erdőből olykor-olykor előbukkanva azért a civilizáció nyomaival is találkoztunk néha. Az autópályát felülről, a kerítés melletti vadcsapáson keresztül szeltük át, ekkor többen gondolták úgy, köztük e sorok írója is, hogy már nem járunk messze végső célállomásunktól. Tévesen, hiszen ekkor járhattunk túránk felénél. Hiába, „terepen” nem úgy fogy az út az ember lába alatt, mint a városban, bármennyire is könnyű ezt hinni. Egy ideig ezt követően nem a természetben, hanem „ember alkotta” vidéken vezetett az utunk. Megcsodálhattuk Svédország legrégebbi téglaházait, amit még skót iparosok építettek a 19. században. Egy egykori gyárépületet átszelve folytattuk utunkat, juhok és lovak karámjai között. Medvét is láttunk, szerencsére (?) csak fából készültet, a gyerekek közül többen is örömmel álltak oda a békés mackó mellé egy kép erejéig.
A túra rutinos résztvevőinek innentől már ismerős volt a terep. Már csak két-három kisebb-nagyobb emelkedő választott el bennünket a végcéltól, ahol a csapat autóval érkezett másik fele már javában forgolódott a grillsütők körül. Délután fél kettő felé mi, a „gyalogosok” is befutottunk Torpet Freden táborhelyre, ahol némi szusszanást követően mi is nekiláttunk lángoló faszénen elkészíteni a magunkkal hozott virslit, kolbászt, hagymát. A mustárral, friss kenyérrel elfogyasztott „sütnivalók” jól sikerültek, többen repetára is vállalkoztak.
A kiadós ebédet követően pedig előkerültek a különféle szabadtéri sporteszközök is. Voltak, akik frizbiztek, mások pedig tollaslabdában vagy éppen kötélhúzásban csaptak össze. Szerencsére a kellemes, napsütötte időjárás továbbra is kitartott, így semmi sem rontotta el a közös szabadtéri programot. Persze az esőkabát azért mindenkinél ott lapult a hátizsákok mélyén, hiszen Svédországban úgy tartják, hogy rossz idő nincs, csak rossz öltözet. Voltak, akik a játék helyett vagy után, pihenésképpen a hétköznapi történéseket beszélték meg a rég nem látott ismerősökkel és a hat óra körüli „táborbontáskor” abban állapodtak meg, hogy amint lehet, ismét sort kerítenek egy hasonlóan kellemes, közös kirándulásra.
