"Télapó is már eljő..."
Mindennek ellenére elmondható, hogy egy-két Mikulás-dalt minden itt élő magyar gyerek tud, vagy a szüleiktől vagy a vasárnapi iskolából, és ugyanolyan lelkesen várják a télapó érkezését és a Mikulás-csomagot, akárcsak a magyarországi gyerekek. Az is igaz persze, hogy a Mikulás nem tudja sűrű december hatodikai menetrendjébe beilleszteni még Spanyolországot is, így mindig egy másik nap látogatja meg az itteni gyerekeket. Idén december 1-jén jött el, és hogy megkönnyítsük dolgát, nem neki kellett házról házra mennie, hanem mi gyűltünk össze egy helyre, nevezetesen a nagyköveti rezidenciára. Hatvanhét gyerek leste türelmetlenül a függönyök mögül, mikor csúszik már be a szán az udvarra. De a türelmük próbára volt téve, hiszen több ezer kilométeres utat kellett megtennie a Mikulásnak, ráadásul a nyugati széllel szemben.
Amíg a Télapó érkezését vártuk, egy kis műsorra került sor: advent kezdete alkalmából nagykövet úr és felesége meggyújtották az első gyertyát, majd pedig a nagyok egy meglepetés színdarabbal kedveskedtek a kicsiknek: A Mikulás kesztyűje c. mesét adták elő, amelyet a gyerekek szájtátva hallgattak.
Ezt követően dalra fakadtunk mindannyian, hogy a magyar énekszóval segítsünk könnyen megtalálni a Mikulásnak a rezidenciát. Nem volt könnyű dolga a sok ház között, de végre valahára megérkezett a gyerekek legnagyobb örömére, ráadásul nem egyedül jött, hanem rosszcsont kísérőjével, a Krampusszal.
Amíg a Télapó kicsit kifújta magát a hosszú út után, addig a gyerekek elmondták neki verseiket, amiket a vasárnapi iskolában tanultak, olyan is akadt, aki még levelet is írt neki. Ezután az összes jó gyerek megkapta ajándékát (a krampusz legnagyobb bánatára, akinek így nem volt lehetősége virgácsot osztani).
Miután a Mikulás elbúcsúzott, még sokáig maradtunk, beszélgettünk, falatoztunk és kézműveskedtünk.
