Az ösztöndíjas munka során az általunk írt cikkekben sokszor tudósítunk aktuális eseményekről. Pszichológusként azonban felmerült bennem az igény, hogy mélyebbre ássak, és megkérdezzem a táncosokat arról, hogy a heti próbákon, nagy esemnyeken való részvételen túl mit jelent számukra a néptánc és a népzene.
Nekem erre a saját esetemben vannak válaszaim, de kíváncsi voltam, hogy ők mit mondanak. Ilyen kérdésekre gondolok, hogy hogyan formálta az identitásukat, milyen tulajdonságokat, készségeket adott a számukra, hogyan fűződik bele az érzelmi megküzdési repertoárjukba a néptánc, mit ad hozzá egy megélt élményhez, ha népzene szól a háttérben, milyen tudatállapotba hoz ez a típusú mozgás, milyen élmények felé sodorta őket ezekenek a dolgoknak a szeretete, és így tovább.
Három kérdésre korlátoztam a kíváncsiságomat, amelyek az alábbiak voltak:
- Milyen élethelyzetekben van ott veled a népzene, a népdal, a néptánc?
- Mi az az eleme, ami a legtöbbet ad neked, és miért?
- Mit tett hozzá az életedhez? Kivé váltál általa?
Ebben a kis mini kutatásban három Regös táncos hölgy vett részt, akiknek ezúton is köszönöm, hogy betekintést nyújtottak a megéléseik világába. Nem olyan triviális az, hogy valaki ezekre a kérdésekre válaszol.
- Van, aki nem gondolkodik erről,
- van, aki igen, de nem tudja megfogalmazni, mi zajlik, zajlott benne,
- van, aki meg tudja fogalmazni, de nem meri elmondani,
- és vannak azok, akik tudják, megfogalmazzák és meg is merik osztani.
Ők az utóbbi kategóriába tartoznak, köszönöm a bizalmukat és a bátorságukat. Szerintem sokat adnak majd a gondolataik a kedves Olvasónak!
Íme az első gondolatcsokor, édesanyáknak kifejezetten érdekes lehet:
“Két időszakot tudok mondani, amikor kifejezetten nagy hatással volt a lelkivilágomra a néptánc és a népzene (az egész életemet átszövi, de ez a kettő jól megfogható). Mivel ovis korom óta táncolok, mire kamasz lettem, addigra ez a népi világ, a tánc is és a népdalok is teljesen otthonossá váltak, és rengeteget segített abban a turbulens időszakban, mikor az ember alig tudja utolérni a saját testi-lelki változásait, hogy van egy világ, ami állandó, ami ismerős (és ráadásul a testemet használom hozzá, úgyhogy abban is segített otthon lenni). A népdalok is kapaszkodót nyújtottak, mindent kiénekeltem magamból, a családi nehézségeket, a kamaszkori dühöt, szerelmi bánatot, aztán a beteljesült szerelem boldogságát is. És persze a tánc hozta magával a megtartó közösséget is.
A másik az az elmúlt két év, amikor a gyerekeim születése és ezzel egy kamaszkorhoz hasonló változás és önismereti út és pszichés hullámvasút után újra elkezdtem táncolni. Itt is az otthonosságot tudom mondani, valami a "régi én"-emből. Ma nekem a tánc a legtisztább "flow" élmény, ha belefeledkezem, tényleg minden más ki tud kapcsolni az agyamban, és olyan, mintha repülnék. Emellett sokat segít a szorongásomon, amikor éppen rossz periódusban vagyok, akár egy sima táncpróba is segít kizökkenni belőle, valahogy a társaság, a pörgés-forgás, az érintés és a zene lenyugtatja az idegrendszeremet. Ugyanígy a népzene hallgatása, éneklése is rengeteget segít most is.”
A második hölgy a fiatal felnőttek útját járja, olvassátok szeretettel az ő sorait is először arról, hol jelenik meg az életében a népzene és a néptánc:
“A népdalokban megtalálom azokat a gondolatokat kimondva, amit nem tudok megfogalmazni. Annyira jólesett mindig, ilyen lelki fröccs, mindegy, hogy negatív vagy pozitív. “Alá tudja támasztani” a kedvem autóvezetés közben vagy egyedül otthon a lakásban. Megvan minden tájegységnek a szépsége, és hogy milyen gondolathoz, érzelemhez képes a leginkább hozzáadni. Van, amikor a tánc és a zene miatt tudom, hogy nem vagyok egyedül, és hogy itt van nekem ez a közösség akkor is, amikor éppen nem vagyok ott. És teljesen más szinten érzem az emberek közti kapcsolatot és viszonyulást az ilyen körökben, mert az az érzésem, hogy tánc közben a lelkek találkoznak, és nem csak a test. És akkor máshogy kommunikálsz, akár mozgásban, akár dalokban fejezed ki magad. Sokat elárul, hogy ki mennyire hangosan énekel, ki mire reagál. Tánc közben hogy vezetnek, vagy hagyod-e magad vezetni.”
A következő kérdésem az volt hozzá, hogy kivé lettél a néptánc által, és mit adott hozzá az életéhez?
“A magabiztosságot, mert a néptánc az, ami megtanított egy alap tartásra. Illetve arra, hogy hagyjam vezetni magam, elengedhetem magam. Felfedeztem, hogy a páros táncban mindketten ugyanolyan fontosak, és fontos a közvetlen, feltétel nélküli bizalom. Hogy például ha elrontok egy lépést, akkor azt gyorsan ki lehessen közösen javítani. Meg magabiztosan elrontani, és úgy kihozni, hogy visszatérj. Ez kifejeződik az életemben is, ha nem is tudom, mi vár rám, úgy várom, mintha tudnám. “Fake it, till you make it.” (Ha nem érzed magad valamiben biztosnak, játszd el, hogy az vagy addig, míg valóban az nem leszel – a szerk.). Ez biztos a néptáncból jön. Ott is nem tudom, mi vár rám, de meg kell legyen egy alap tartás, és ha egyszer hibázok, az sem gond, mert létezik egy alternatív megoldás. Vészes esetben visszamegyek pihenőbe, és újra felépítem magam, és ez egy hozzáállás is az életben, ami felépült bennem. Őszintén szólva nem is tudom, milyen lennék, ha ez nem alakult volna ki. Ebben nőttem fel, és nagyon örülök, hogy ez így alakult. Látom, hogy ez sokszor előny.”
A harmadik hölgy sok időt töltött Münchenben, és napjainkban viszont sokat ingázik haza a szülőföldjére, válaszaiban rátalálhattok, hogy miért:
“Amikor utazom, szívesen hallgatok népzenét, mert az ad egy olyan érzést, hogy itt vagyok, jól vagyok. A kocsiban az a jó, hogy vezetés közben több száz kilométeren át bele tudok mélyedni a szövegvilágba, meg tudok tanulni szakaszokat, el tudok mélyülni abban, mit is jelent, mit akar kifejezni, mi van mögötte. Én ezzel jól vagyok. Van egy CD, Szerelmem Nagysajó, amit nagyon sokszor meghallgattam, mert voltak benne libabőrös részek. Átkötések, hangváltások, refrének, ami ötvenedjére is libabőrt okozott, gyönyörű. Ezt emelném ki abból, amikor én kapcsolódom a népdallal.
Ami egy egyedi élmény minden alkalommal tánc közben, a forgás, a pörgés. Amikor a férfi engem kiforgat, kipördít, akkor nagyon sokszor élem meg tudatosan, de nem tudatosan is ezt a pillanatot. Sokszor csak élvezzük, csináljuk, járjuk, de akkor, amikor néha megfigyelem magam, hogy mi ez a nagy élmény ebben a pörgésben, tulajdonképpen egy olyan érzés van bennem, hogy a földről valósággal elszállok, szárnyalást vált ki belőlem. De nem szállok csak úgy el, mert vissza kell jönni, valaki vár, valaki tart, van egy gyönyörű szimbolika ebben. Ez egy csúcsélmény számomra. A kapcsolódás a másikkal tánc közben azt jelenti, hogy egymásra hangolódunk. Amit az érintésből, a táncból magamnak ki tudok emelni, az az, amikor én nőként a figyelmemmel ott vagyok minden pillanatban, hogy merre vezet a fiú, hogy vegyem a jeleket, hogy ott van bennem mindig minden pillanatban egy feszes, de nyitott lét, hogy befogadjam az impulzust, az infót, hogy merre megyünk, és ez szép kapcsolódást idéz elő, nagyon-nagyon szeretem.”
És hogy mit tett hozzá az életéhez a néptánc, kivé lett általa?
“Nagyon szép ez a kérdés. Az én esetemben a visszatalálást tette hozzá. A külföldi létemben 15 évig magyar kapcsolatok nélkül éltem Münchenben. Tulajdonképpen a néptánc által kapcsolódtam vissza a gyökereimhez nagyon mélyen. Nem szakadtam el sosem igazából, de a néptánc, népzene által kaptam egyfajta bátorítást, hogy igenis vállaljuk fel, kik vagyunk! Bárhol vagyunk, az őseink helyét keressük meg, mélyedjünk bele a hagyományaink színes világába! Engem mindig is érdekelt, de a néptánc adott egy bátorítást. Ma már nagyon mélyre ástam, visszajöttem a szülőföldemre, itt vagyok a gyökereim helyszínén, és nagyon elmélyítette bennem ezt a hovatartozás-élményt a népi hagyományaink és minden, ami ezzel kapcsolatos. Meg van egy dolog, amit nemrég fedeztem fel, egy identitásjegy, amit kaptam, amit felfedeztem, az az, hogy a népies, hagyományos dolgok kombinációja a modernnel egy egyedi stílust eredményez, amit imádok, és így vagyok én egész, autentikus, modern ember népies vonásokkal.”
