Balogh János vagyok, pszichológus. Azonban már egész kis korom óta végigkísérte a tanulmányaimat és a munkámat a néptánc, mint hobbi, ami végül meghatározó része lett az életemnek. A Jászságban nőttem fel, és a családomban a keresztanyám néptáncolt az akkori Budapest Táncegyüttesben, majd a Jászság Népi Együttesben. Emlékszem arra a pillanatra, amikor mondta, hogy valószínű abbahagyja a táncot, mert a családalapításra került a fókusz, és én körülbelül hat évesen mondtam, hogy akkor én majd folytatom! Hát, innen indultam, és így töltöttem el 23 évet a Jászság Népi Együttesben! Az aktív táncos évek során rengeteg népdalt és a Kárpát-medence mozgáskincsének nagy részét volt szerencsém megtanulni. Az egyetemi években az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes is olyan műhely volt számomra, ahol sokat tanultam és fejlődtem, mind emberileg, mint a tánc terén. A kultúránk nemzetközi képviselete során bejárhattam a világot, és ezáltal Mexikótól egészen Makaóig megismerhették a külföldi érdeklődők a magyar néptánc archaikus egyediségét! 

A pszichológia és a tánc mellet szeretek festeni, verset írni, mozogni, sportolni, művelődni, színházba és koncertekre járni, alkotni. A művészet mindig közel állt hozzám, és nagyon megmozgat kívül és belül, illetve azt tapasztalom, hogy én is hatással tudok lenni másokra, mert szeretem ilyen módon kifejezni az érzéseimet, hiszen van, amikor nem elegendőek a szavak. Nagyon szeretem azt az érzést, amikor a színpadon a függöny mögött készülődünk és várjuk, hogy megmutathassuk a nézőknek, amiért közösen dolgoztunk. Nem csak azért, mert ez a közönség számára egy új élmény, ami elindíthat gondolatokat és érzelmeket, hanem azért is, mert a műsor sok órás közös munka, készülés és szervezés eredménye, ami olyan kötelék az előadók között, amit fantasztikus élmény megélni. Ez megnyilvánul egy összekacsintásban a színpadon, vagy egy érintésben, egy közös táncmozdulatban. Az életünkben abban az egy pillanatban, abban a három másodpercben együtt rezdültünk ebben a nagy univerzumban és mennyi dolognak kellett úgy alakulnia, hogy ez megtörténhessen… Ezek az élmények egy életre meghatározó emlékek és emberi kapcsolatok habarcsai lesznek.

Remélem az ösztöndíjas munka során sok ilyen pillanatot facilitálhatok a kinti közösségben, amiből természetesen én sem szeretnék kimaradni! Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és örömmel megyek ki a müncheni magyar közösséghez, akik már a programot megelőzően nagy szeretettel fordultak felém! Azon leszek, hogy odakint is rászolgáljak erre a bizalomra, és átadhassam magamból és a tudásomból azokat a dolgokat, amitől még erősebben lobog a magyar kultúra és a magyar közösség lángja Németországban!