Faulconbridge Sydney-n túl, a Kék-Hegyek lábánál található település, gyönyörű környezetben. Az általános iskola körülbelül 370 diákot számlál, itt is megfigyelhető a nemzetek sokasága. Magyar diákok is vannak, igaz hárman, de tartják a „frontot”, és már hagyományt teremtettek azzal, hogy minden évben van egy úgynevezett Magyar Nap az iskolában, amikor a Kőrösi Program ösztöndíjasai segítenek megtáncoltatni a gyereksereget.
A tanulók négy turnusban érkeztek az iskola dísztermébe, ahol a táncház zajlott. Mindegyik turnusban 3 osztályt tanítottunk, így a nap végére 12 osztályt oktattunk. Az első turnus már a teremben ült, amikor megérkeztünk. Megdöbbenve láttam, hogy a csillogó szempárok igencsak fiatalka arcocskákról kacsintgatnak. Itt Sydney-ben az iskolákat ugyanis 4 és fél, 5 éves korban kezdik a gyerekek és az első osztályt „iskola előkészítő”-nek nevezik, ez amolyan nulladik évfolyamnak felel meg. Tehát a legapróbbak vártak minket, akiknek az izgatott csiripelésétől az iskolaudvar már percek óta zengett.
Péterffy Réka bemutatott minket a gyerekeknek és egy rövid viselet-bemutatót tartott a nézőseregnek. Mindenki kíváncsian végighallgatta Rékát, figyelték a viseleteket, egy jó beszélgetés alakult ki. A gyerekek bátran feleltek Réka kérdéseire, miszerint, hol van Magyarország; hányszor férhet be Magyarország Ausztrália területére; mennyi ideig tarthat saját kezűleg feldíszíteni egy kalotaszegi bujkát. A kislányok nagy örömére néhány szoknyát, kötényt és blúzt is felpróbálhattak az arra jelentkezők, természetesen a fiúk sem lógtak ki a sorból, ők is nagy bátorsággal jelentkeztek, hogy egy-egy mellényt, kalapot felpróbálhassanak.
A rövid előadás után elkezdődött a várva-várt táncolás. Ami nekem nagyon meglepő volt, hogy innentől kezdve szinte nem is volt szükség fordításra, hiszen a gyerekek minden instrukciónkat megértették a gesztusainkból. Csallóközi polgári táncokat táncoltunk, amit a gyerekek kimondottan élveztek. Olyan zenei élményben és játékos táncokban volt részük, ami számukra szokatlan volt, de mégis nagyon ügyesen vették az akadályokat.
Talán az ausztrál pedagógiai programnak, nevelési stílusnak köszönhető, hogy a gyerekek nyitottak minden újra, sőt, mondhatni kíváncsiak. Az érdeklődés ugyanis mind a négy turnus alatt kitartott, nemtől, kortól függetlenül. Nekünk is, és biztos vagyok benne, hogy a gyerekeknek is hatalmas motivációt nyújtott az, hogy tanáraik, sőt az iskola igazgatója is beállt táncolni a fiatalok közé.
Így együtt, egymás kezét fogva láttuk a sétatéren a villamost, ahol kis Mariska ismét aranyos volt, és örömmel jelentjük, hogy a csirke ára továbbra is 100 forint.
Nagy élmény volt. Köszönjük!
