Egy csupasz karácsonyfa, kézzel készített díszek és egy közösség, amely a gondoskodást tette az ünnep középpontjába – így telt a brüsszeli magyar cserkészcsapat karácsonyi alkalma Brüsszelben.
A 82. számú Báthory István cserkészcsapat karácsonyi alkalmán vehettem részt Brüsszelben, ahol már az első pillanattól érezhető volt az a különleges, otthonos légkör, amely a cserkészet közösségeit jellemzi. A terem közepén egy eleinte még csupaszon álló karácsonyfa várta, hogy életre keljen. Nem sokáig maradt azonban üresen: minden cserkész egy-egy saját kézzel készített díszt hozott magával, és ahogy sorra felkerültek ezek az apró alkotások az ágakra, a fa nemcsak feldíszítetté, hanem személyessé, történetekkel telivé is vált. Minden dísz mögött ott volt egy-egy gyermek keze munkája, gondolata, ünnepre készülő szíve.
A nap központi témája a gondoskodás volt, különösen karácsony fényében. Arról beszélgettek a cserkészek, kinek mit jelent ez az ünnep, kitől kapnak gondoskodást, és ők maguk hogyan tudnak másokra figyelni. A kisebbek és a nagyobbak külön dolgozták fel a témát, majd őrsönként osztották meg egymással gondolataikat. Megható volt hallani, milyen természetességgel beszéltek családról, barátokról, közösségről, és arról, hogy a gondoskodás nem nagy gesztusokban, hanem apró, mindennapi figyelmességekben mutatkozik meg. Az eszmecserét végül egy rövid, gondoskodásról szóló történet zárta, amely csendet és elmélyülést hozott a nyüzsgő délelőttbe.
A közös gondolkodás után azonban ismét a játéké lett a főszerep. A délelőtt folyamán egy igazi csapatösszerázó feladat várt az őrsökre: darabokban kaptak meg egy-egy mézeskalácsházat és a hozzá tartozó fenyőfákat, amelyeket cukormázzal kellett összeállítaniuk és feldíszíteniük. Ahány őrs, annyiféle kreatív megoldás született. Volt, ahol a hagyományos karácsonyi színek domináltak, máshol merészebb díszítések jelentek meg, sőt akadt olyan fenyő is, amely a magyar trikolor színeiben pompázott.
Délután az egész csapat egy interaktív, több epizódból álló nagy karácsonyi történet részese lett. A vezetők játszi könnyedséggel szőtték bele a cserkészetben tanult népdalokat és játékokat, így a történet nemcsak hallgatni, hanem megélni való élménnyé vált. A nap végén elérkezett a várva várt karácsonyi húzás is: mindenki annak adta át saját készítésű díszét, akit húzott. Gitárkísérettel felcsendültek a magyar karácsonyi énekek, és a közös éneklés méltó lezárása lett ennek a tartalmas napnak.
Bár nem vagyok – még – cserkész, mindig jó érzés betérni közéjük, és újra meg újra megtapasztalni azt a melegséget, figyelmet és összetartozást, amely a 82. számú Báthory István cserkészcsapat karácsonyi alkalmát is áthatotta. Ez az ünnep valóban a gondoskodásról szólt – egymásról, a közösségről és mindarról, ami karácsonykor igazán fontos.
