„Molnár-C. Pál korának és a hit témájának hiteles ábrázolója és közvetítője” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estet Varga János atya, a Pázmáneum rektora, majd egy az intézetben őrzött Molnár-C. Pál-alkotást is bemutatott a közönségnek. A Golgota című festmény, amelyen elsötétül az ég, de a kereszt mögött különleges fény jelenik meg, azaz az alkotás a dráma mellett a remény üzenetét is hordozza, találó belépő volt a művész szemlélet- és alkotói világába, hiszen Molnár-C. Pál – mint hallhattuk is – leginkább a bizakodást, a derűt sugározta az alkotásain keresztül. Jelképértékű egyik általa illusztrált verseskötet címe: Csak a fényre vigyázz! Megyery Sári (Sacy von Blondel) színművész-költő könyvét Molnár-C. Pál nemcsak illusztrálta, de ezt a meggyőződésből fakadó felszólítást – Csak a fényre vigyázz! – élte és gyermekeire, unokáira is áthagyományozta.
Mielőtt a kivetített képeket végigszemléltük, Csillag Péter diakónus, a művész unokája, a budapesti Molnár-C. Pál Múzeum társvezetője a magával hozott és rögtönzött kiállításként bemutatott alkotásokon keresztül felvázolta a művész életútját a bécsi magyar érdeklődőknek.
Molnár-C. Pál 1894. április 28-án született Battonyán; édesapja, Molnár József uradalmi intéző volt a Battonya melletti Tompapusztán a László birtokon, édesanyja pedig, a svájci francia Jeanne Contat nevelőnőként érkezett Magyarországra a földbirtokos családhoz, majd férjhez ment a gazdatiszt Molnár Józsefhez és végleg Magyarországon maradt. Hét gyermekük közül az első, Pál a földesúr jóvoltából Aradra került iskolába. A műszaki érdeklődésű kisfiút egy megnyert országos rajzpályázat terelt véglegesen a művészpálya felé. Budapesten felvették a Mintarajziskolába; megélhetését házi tanítóskodással kereste meg. 1919–1921-ben Svájcba került, Genfben és Lausanne-ban volt élete első három kiállítása. Onnan a francia fővárosba utazhatott, ahol egy svájci hölgy, cserébe párizsi tartózkodásának finanszírozásáért, egy Louvre-beli Tiziano-kép másolásával bízta meg. Molnár-C. Pál a Louvre-beli nagy- és kismesterek műveinek másolását tekintette igazi iskolájának.
Csillag Péter elmondta: Molnár-C. Pál egyik mecénása szerint ahhoz, hogy valaki művész legyen, négy dologra van szükség: tehetségre, amit kapunk; mesterségbeli tudásra, amit megtanulunk; állhatatosságra, hogy döntéshelyzetben képesek legyünk a nehezebbet választani; és égi segítségre, őrangyalra. Molnár-C. Pált is mindezek vezették el a sikerhez. Párizsból hazakerülve Budapesten is elkezdett kiállítani, először a Belvedere Szalonban. Ekkor vette fel vezetéknevéhez édesanyja családnevéből (Contat) a C. betűt. E szignó a három napilapot jelentő EST Lapok illusztrátoraként vált ismertté. Éveken át naponta küldte – még külföldről is – lendületes tusrajzait a pesti élet mindennapjairól.
1928 és 1931 között Rómába került ösztöndíjasként, Aba-Novák Vilmos, Pátzay Pál és Szőnyi István mellett első lakója volt a Római Magyar Akadémiának. Boldog alkotóéveket éltek itt az ösztöndíjas fiatalok, egy életre magukba szívták Itália művészi levegőjét. Ekkor kezdett Molnár-C. Pál szürrealista stílusban festeni.
A római évek után itthon sorozatosan kapta a nagy egyházi megrendeléseket. Kőszegtől Budapesten át Battonyáig országszerte számos templomban láthatók csodálatos szárnyasoltár-képei; több mint harminc freskót és oltárképet festett. Szokatlanul merész és közvetlen stílusban nyúlt a szentek ábrázolásához, emberközelbe hozta őket.
Egyszer megkérdezték tőle, miként lehetséges, hogy egy egyházművész ennyi aktot fest, mire ő azt válaszolta, hogy a művész, amikor aktot fest, akkor is imádkozik: dicsőíti a Teremtőt az élet és a forma szépségéért. Azt vallotta, hogy a Teremtő két legszebb alkotása a női test és a ló. Mezőhegyesen 1952-ben festett Lóportréja is utóbbiról tanúskodik.
Molnár-C. Pál élete végéig játszott; stílusokat, témát váltott, könnyedén és sokat festett, páratlanul sokszínű és gazdag életművet hagyott maga után. 1981. július 11-én halt meg, 87 éves korában. Néhány héttel korábban, amikor letette az ecsetet, azt mondta: „Boldog ember vagyok, mert egész életemben azt csinálhattam, amit legjobban szeretek, végigjátszottam az életemet.”
Előadása végén Csillag Péter szólt e gazdag életmű gondozásáról is. „Egy klasszikus képzőművészeti alkotás – az előadó-művészettel ellentétben – nem a pillanatnak készül, hanem az örökkévalóságnak, ezért előbb-utóbb minden művész eljut a kérdéshez, hogy mi lesz a műveivel a halála után. Molnár-C. Pál kisebbik lánya, dr. Csillag Pálné Éva szép feleletpéldát adott erre: ott, ahol az életmű megszületett, a Gellért-hegy oldalában, a Ménesi úti villában, az egykori műteremben, ahol a művész ötven éven át alkotott, családi gondozású, látogatható és rendszeresen programokat kínáló magánmúzeumot hozott létre” – tájékoztatott Bécsben a művész unokája.
S hogy kedvet csináljunk a 2011 óta közérdekű muzeális gyűjtemény felkereséséhez, hozzátesszük még, hogy a múzeum falai között a témában, stílusban, technikai megoldásban szokatlanul változatos életmű mellett a művész személyes használati tárgyai és a családi emlékezet keltik életre az alkotót. A gazdag művészeti hagyaték keresztmetszetét mutatja be az állandó Molnár-C. Pál-kiállítás, amelynek anyaga időről időre témák szerint változik, például Itália, Az út, A sport művészei, Molnár-C. Pál és Párizs címmel. 2008 óta pedig a szomszédos, Molnár-C. Pál idősebbik, Magda lányának egykori otthonából kialakított lakásmúzeumban, a lakók nevét is megörökítő Tavasz Teremben nagy mesterek családi gondozásban lévő gyűjteményeit mutatják be. Mindezekről bővebben a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum honlapja nyújt bővebb tájékoztatást, s ugyanitt a művész alkotásainak igen nagy száma is megtekinthető.
Építő és gazdagító volt ebbe a hangulatba Bécsben is beleízlelni.
