Az augusztusi iskolanapon folytattuk a gyerekekkel a Pál utcai fiúk egy jelenetének felállítását, méghozzá azt az üveggolyós jelenetet, amikor a Vörösingesek elveszik Nemecsektől az összes golyóját. Sokáig gondolkoztam, hogyan kellene ezt úgy megcsinálni úgy, hogy ők is tudjanak kötődni az egészhez. Arra jutottam, hogy eleinte kezdjünk csak játékkal, kezdjünk el üveggolyózni.
Ez hatalmas sikert aratott, olyannyira, hogy egy ponton túl ezen nem is tudtunk továbblépni, a játék heve annyira elrepítette őket magával. Ráeszméltem, hogy nem is feltétlenül kell lemásolnunk a jelenetet a filmből. Helyette elkezdődött egy beszélgetés arról, hogy mit is jelent az 'Einstand', mit jelent elvenni valakitől valamit.
Mit jelent az, hogyha nekünk fáj valami, illetve, ha az a valami fáj, akkor miért fáj. E beszélgetés nyomán egyszer csak megszületett az előadásunk alapja. A gyerek őszintén elmeséltek egy-egy személyes jellegű, akár a közelmúltban, akár régebben történt, számukra fájdalmas eseményt, vagy helyzetet, cselekedetet, amelyet bántásként éltek meg.
Ahol velük történt meg az Einstand. Azáltal, hogy mindezeket az élményeket megosztották egymással többféle csatorna is kinyílt: a jobb megismerésé, az érzésekről való könnyebb beszélgetésé a színház mint pedagógiai eszköz aktív közreműködésével. Ennek a pszichodrámai akciónak találtunk egy színpadi formát is, de ennek kimenetelét még nem lövöm le, maradjon meglepetés.
