Az én vállalásom az volt, hogy az üveggolyós jelenetet fogom megrendezni a nagyoknak. Azt a jelenetet, amikor a Vörös ingesek elveszik Nemecsektől az összes golyóját. Sokáig gondolkoztam, hogyan kellene ezt úgy megcsinálni úgy, hogy ők kötődjenek az egészhez. Aztán arra jutottam, hogy eleinte kezdjünk csak játékkal, kezdjünk el üveggolyózni.
Ez hatalmas sikert aratott, olyannyira, hogy egy ponton túl ezen nem is tudtunk tovább jutni, ugyanis játék heve annyira elvitte őket, hogy innen képtelenség volt tovább lépni a jelenet felállítására. Aztán rájöttem, hogy nem is feltétlen kell lemásolnunk a jelenetet a filmből. Elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mit jelent az Einstand. Mit jelent elvenni valakitől valamit. Mit jelent az, hogyha nekünk fáj valami. És ha az a valami fáj, akkor miért fáj. És egyszer csak megszületett az előadásunk alapja.
A gyerek őszintén elmondtak egy-egy személyes jellegű távoli, avagy a közeli a múltban történt olyan dolgot, ami nekik fájt, amit ők bántásként éltek meg. Ahol velük történt meg az Einstand. Így tulajdonképpen több féle csatorna is kinyílt. Sokkal jobban megismertük egymást. A gyerekek pedig megtanultak beszélni az érzéseikről, sőt, megtanulták ezt mások előtt közölni.
Ez egy ún. színjátszó pedagógiai eszköz, amely úgy látszik szíven találta ezeket a nagycsoportosokat, akik pont abban a korban vannak, amikor minden velük együtt éppen alakul, minden éri őket és ők is hatással vannak sok mindenre. Ennek a pszichodrámai akciónak találtunk egy színpadi formát, de ezt még nem lövöm le, maradjon meglepetés.
A délután hátralévő részében kézműves szakkört csináltunk, István hozott agyagot és ebből alkottunk mindenféle formát, amit hazavittünk a végén.
