Március 15. minden magyar számára egyet jelent a megemlékezéssel és a tiszteletadással. Ez nem történt másképp az Árpád Idősek Otthonában sem, ahol idén is sor került az 1848-49-es forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére.
Visszaemlékezve az iskolai előadásokra, mindig szép emlékek jutnak eszembe, azonban egy ilyen megemlékezést a közösség legidősebb tagjai körében átélni egészen más érzés. Az idei évben ráadásul abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy én szervezhettem meg az ünnepi műsort, ami még személyesebbé és emlékezetesebbé tette számomra ezt a napot.
Az esemény előtti készületek hetekkel a megemlékezés előtt kezdődtek: kokárdák és zászlók készítése, az otthon feldíszítése és nem utolsósorban az előadásra való felkészülés. Merthogy néhány lakó együttműködésével sikerült megvalósítanunk egy, a megemlékezéshez méltó előadást.
Az előadás természetesen a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd kezdetét vette az egyórás műsör, amelyek felépítése arra épült, hogy végigkísérjük az 1848-as eseményeket: a résztvevők rövid ismertetők segítségével felidézték, mi is történt azon a bizonyos napon. A megemlékezés során több vers is elhangzott Petőfi Sándor tollából, amelyek különleges hangulatot adtak az eseménynek. A jól ismert sorok sokakban régi emlékeket idéztek fel, és többen együtt mondták a verseket az előadókkal. Ezek a pillanatok különösen meghatóak voltak, hiszen láthatóvá vált, hogy ezek a művek generációkon átívelve is képesek megszólítani az embereket.
A műsor nemcsak szavalatokból állt, a közös éneklés is fontos része volt a megemlékezésnek. A jelenlévők együtt énekelték a jól ismert forradalmi dalokat, ami különösen meghitté tette az eseményt. Mondanom sem kell, hogy szem nem maradt szárazon.
A megemlékezés végén sokan még maradtak beszélgetni, felidézve saját emlékeiket korábbi ünnepségekről, iskolai élményekről vagy életük fontos pillanatairól. Az esemény így nemcsak a múltról szólt, hanem a közösségről is, arról, hogy együtt emlékezve hogyan tudjuk továbbadni történelmünk értékeit.
