Szülőfalum Szamoskér, mely nem messze van a mostani magyar-román és a magyar-ukrán határtól. Ez a körülmény gyermekkorom óta tudatosította bennem, hogy a megyehatáron túl olyan emberek élnek, akik ugyanennek az élő hitbeli és nemzeti hagyománynak az örökösei. Szülőfalumban sokat tanultam az idősebbektől: népmeséket, verseket. A szatmári és a távoli népzenék hagyományanyagából is itt meríthettem elsőként. Itt tanultam néptáncolni.

Debreceni „refis” koromban is sokat utaztam ki Erdélybe, mely kirándulásokat kezdetben az intézmény szervezésében, majd a Rákóczi Szövetségen belül is többször megtettem. Szívesen jártam haza. A Rákóczi Szövetség által külhoni magyar fiatalokkal és tanárokkal találkozhattam, és építhettem kapcsolatot, melyek mai napig fontosak és élettel teliek. Több ez, mint kapcsolatépítés! Tanulás: megismerhettük, hogy milyen az anyaországtól elszakadt területeken a magyar valóság és a mindennapi élet.  Idővel már mint szervező, csoportvezető vettem részt a nyári táborokban. Így 30-40 fős középiskolás diákcsoportra kellett felügyelnem egy héten át, amely hálás feladat volt.

A teológiai éveim során, amikor meghallottam, hogy Kolozsvárott lehet tanulni, éltem a lehetőséggel. Így az Erasmus programmal öt hónapot tölthettem kint. Tanultam, nem csak az egyetemen, de az életben is, például azt, hogy milyen egy idegen nyelvi közegben megélni magyarként. Természetesen sok nótát tanultam a külhoniaktól, és néha eljártunk táncházba is.

Tehát nagy szerepe van életünkben azoknak a személyeknek, akik Istentől kapták megbízatásukat: elsősorban a szülőknek, másodsorban a pedagógusoknak és a lelkészeknek.

Mindebből, az idei évben tapasztalatokat szerezhettem a hittanórák alatt, miközben a fürkésző tekintetek kereszttüzében tehettem bizonyságot Istenről és az Ő csodálatos dolgairól. Nem meglepő, ha azt mondom, hogy számomra ez az új fejezete életemnek, mármint a hittanoktatás, a Kőrösi Csoma Sándor Programhoz kötődik. Annak keretein belül kezdtem el először hittanoktatással foglalkozni a Dél-Ausztráliai Adelaidei Református Gyülekezetben, és így mertem bátran beállni a szolgálat sűrűjébe, amikor hazatérve lehetőségem nyílt Sárospatakon a hittanoktatásra.

Az egyetemi élet és a hittanoktatás mellett, továbbra is hirdetem az Igét Tiszán innen, és Tiszántúlon egyaránt.

Ez a két küldetése életemnek, merőben meghatározza mindazt a szellemiséget, amelyet képviselni kívánok a hazától távolabb élő testvéreinknek. Szeretettel vágyom vissza az ausztráliai magyar testvéreinkhez, hogy ismét részese lehessek az Istentől rendelt munkának: az oktatásnak, az igehirdetésnek, a lelkigondozásnak, a családlátogatásnak, az idősgondozásnak, az egyházi sajtó szerkesztésének, a rádiózásnak, összefoglalva: a magyar közösség építésének.

A reformáció örökségére az anyanyelven hirdetett Ige fontosságát hangsúlyozza, mely a lelkipásztori szolgálat központi eleme. Ezt szeretném legfőképpen képviselni. Hiszen hitünket magyar közegben éljük meg, hitvallásainkat és imádságainkat magyarul fogalmazzuk, és szép lelki énekeinket ékes magyarsággal énekeljük.