A szokott rendben istentisztelettel nyitottuk meg az alkalmat, s hálát adtunk Istennek, hogy megengedett számunkra egy új napot, valamint kértük, hogy áldja meg az alkalmunkat, hozza el számunkra a közösségben együtt töltött felhőtlen boldogság idejét. Az Istentisztelet zárásaként meghallgattuk Reményik Sándor: Mi a magyar c. versét, majd azt követően közösen elénekeltük nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.
A program kezdésekor már ott vártak a finomabbnál finomabb ételek és sütemények, melyek az erdélyi ízek világába vezettek bennünket. Lehetett találni rakott krumplit, túrós puliszkát, krémest és még megannyi finomságot. S miközben a vendégek jól falatoztak, addig a hangulat sem lankadt. Erről tanúskodtak többen, hosszabb idő elteltével: „Az erdélyi nap jó volt, jól éreztük magunkat.” Igen családias lett a hangulat, hiszen a színdarab egy falusi közösségbe vonta be a nézőt, aki hallhatott a pletykás tojástojó történetéről. Majd az el nem maradható tréfás Romhányi-vers következett: A bolha önéletrajza. Ez nagy sikert aratott, s tapsviharral köszönte meg a figyelmes hallgatóság Tóth Zoltánnak az előadását.
A "komoly műsorszámok" után egy vicces is akadt: a székely viccmondó verseny. Itt a poénok hiánytalanul elsültek. Ennek a győztes is örülhetett, hiszen erdélyi szilvához itt nem sűrűn juthatni. S hogy ne száradjon ki mindenki a beszédtől, a Kaláris Tánccsoport is színpadra került. Ropták a legényest s a párost, miután a lányok erdélyi népdalokat énekeltek. Szerencsére van néhány magyar zenész a városban, nevezetesen a Tüske család tagjai, apa, fia és leánya, András, Péter és Fanni, kik a talpalávalót húzták, s volt mikor hallgatót. Végére a programot egy mesével zártuk, s így sokat okulhattunk a teremtésből :). Mindeközben e sok részes előadás nem egymásból nőtte ki magát, így az összefonást egy remek "konferátor" párostól hallhatták, melynek egyik tagja egy profi "rádionista", Cár László, ki a helyi magyar rádió szerkesztője, műsorvezetője is, és akinek a konferálásban magam is segédkeztem.
