Svájci példa a többszörös integrációra
Statisztikai adatokkal alátámasztott tény, hogy Zürich legszegényebb negyede a város északkeleti részén fekvő Schwamendingen, amely évről évre a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak is lakóhelyül szolgál. Az egykor önálló községet 1934-ben kebelezte be Zürich, ma Svájc legnagyobb városának 12. kerületét képezi. Gazdasági és demográfiai adatai azonban igencsak különböznek Budapest XII. kerületének mutatóitól.
Schwamendingen egészen az 1950-es évekig megőrizte takaros, kisvárosias jellegét, akkor azonban alig háromezer fős lakossága hirtelen a tízszeresére duzzadt. A második világháborút követő gazdasági fellendülés idején tízezerszám költöztek ide bevándorlók, akik a környező hatalmas gyárakban kaptak munkát. Az 1956-os forradalom leverését követően sok magyar menekült is itt talált új otthonra. Máig itt él többek között Golarits Gyöngyi tanítónő, az országszerte ismert Zürichi Ökumenikus Golarits Kórus alapítójának özvegye, valamint Pilinszky Katalin cserkészparancsnok, a Kőrösi ösztöndíjasok örökös szállásadója.
A városrész jelenlegi harmincezres lakosságának 37%-a nem svájci állampolgár, ami jóval a szintén nem alacsony 30%-os zürichi átlag fölött van. A külföldön született, de már „bepolgárosodott” lakók száma minden bizonnyal ennél is magasabb. Az itt élő külföldiek elsősorban Délkelet-Európából és Afrikából származnak, ennek megfelelően átlagon felüli a gyerekek és a fiatalok száma, az átlagéletkor pedig az egyik legalacsonyabb az országban. A parlamenti választásokon a szavazók voksai általában a baloldali pártokat erősítik.
A környékbeliek tisztában vannak helyzetükkel, amit az is elárul, hogy a városrészt átszelő patakot egymás között tréfásan Gettó-pataknak nevezik. A népes kacsacsaládoknak élőhelyet adó kis vízfolyás gyakran megtelik szeméttel, ezért folyamatosan takarítani kell. A társadalmi integráció két fő színtere a helyi futballpálya és környéke, valamint a „Néppark”. A bevándorlócsaládból született gyerekek és fiatalok szinte kivétel nélkül nap mint nap hajtják a futball labdát. Innen indult a világhírnév felé a spanyol apától és chilei anyától származó 27 éves Ricardo Rodríguez, az AC Milan játékosa is, aki a svájci válogatott 13-as számmal játszó balhátvédjeként igyekszik szerencsétlenné tenni az ellenfelek támadóinak napjait. A következő pár évben minden igényt kielégítő sportközpont épül itt hivatásos labdarúgók részére, valamint ide költözteti főhadiszállását az FC Zürich.
A bevándorlók és a közéjük vegyülő született schwamendingeniek egyaránt kedvelt családi kirándulóhelye a nyolcemeletes lakóházak árnyékában elterülő Néppark. Származásra való tekintet nélkül tavasztól őszig itt játszanak, grilleznek, pihennek a kisgyermekes családok. Fontos interetnikus találkozóhelynek számít még a Coop bevásárlóközpont és a városrész főtere, a Schwamendingerplatz is.
Az utóbbi időben újszerű jelenségnek lehetnek tanúi a kerület lakói. Az egyre gyorsuló ütemben növekvő belvárosi ingatlanárak hatására a következő 10-15 évben mintegy négyezer új lakót várnak Schwamendingenbe. Ezúttal azonban nem Afrikából vagy Dél-Európából, hanem Zürich központjából. Kedvükért a régi építésű házak helyére újakat húznak fel és bővítik az infrastruktúrát. Ez a külvárosban is emeli a lakhatási költségeket (az otthon megszokottal ellentétben itt a legtöbb lakó nem tulajdonosa, hanem bérlője saját otthonának), ami a szerényebb bevétellel rendelkező családok elköltözéséhez vezet. Ők új lakhelyet kényszerülnek keresni maguknak néhány kilométerrel kijjebb, a zürichi agglomerációban. A folyamat már javában tart, egyre több belvárosi művész és értelmiségi talál új otthonra az egykori munkásnegyedben. A hajdani munkanélküli szállót máris művészteleppé alakították. Egy-két évtized alatt így alakul ki Zürich legújabb városrésze, a többszörösen kevert lakosságú Új Észak, amely csak nyomokban emlékeztet majd a valamikori tüchtig svájci kisvárosra, Schwamendingenre.
Forrás: hellozurich.ch
Fotók: saját és hellozurich.ch
