A szokásos időben nyitotta meg kapuit a Magyar Suli, de természetesen ez az alkalom más volt, mint a többi. Délután 4 előtt már megérkeztek az első fecskék, fél 5-re már mindenki befutott; azonban az őszszakállú, pirosruhás embernek nyoma sem volt. Ezt nem lehetett szó nélkül hagyni. Ösztöndíjasként én oktatok zenét az iskolában, ezért a gyerekeket nem érte meglepetésként, amikor a már velem megtanult dalokra zendítettünk rá, hátha a Télapó meghallja és megtalál minket. Mivel a Mikulás már elég idős ember, nem volt olyan könnyű neki lejönni azon a sok lépcsőn, de a sok vidám ének és örömteli sikoly megkönnyítették lépteit.
A gyerekek teljesen el voltak ragadtatva a nagyszakállú, ajándékot hozó öregúrtól. A Mikulásnak és segítőinek köszönhetően mindenki gyorsan megkapta a neki szánt ajándékot. Voltak gyermekek, akik még rajzzal és a Télapónak kézzel írt levéllel is készültek, ennek ő természetesen nagyon örült. A közös délután végén, még fényképeket is lehetett készíteni a nagyhasú, északi-sarki idegennel, akitől megtudtuk, hogy a hegyekben kellett hagynia a szánját, mert csak ott volt hó, ahova leszállhatott a rénszarvasszánnal. A kis lurkók teljesen a kijáratig kísérték a Mikulást, akkora sikere volt náluk.
A várva várt vendég érkezése előtt és után, a szülők és a gyermekeik a sütivásáron rengeteg sok finomságot vásárolhattak, így gyűjtve pénzt a rénszarvasok sárgarépájára, valamint az iskola jövőévi programjaira.
A szervezők természetesen jövőre is meghívják a nagyszakállú Télapót, ha addig is jól viselkednek a gyerekek. Szerencsére idén se kapott senki virgácsot.
