Digitális cserkészet Sydney-ben
Mentorom, Römer-Toth Esther még március elején egy hónapra Brazíliába utazott.
Ekkor már voltak pletykák hogy a vírus miatt az egész világ leállhat egy darabig, de azt nem gondoltuk, hogy a cserkészet a megszokott strahfield-i központunkból mindannyiunk íróasztalára, laptopjára és mobiltelefonjára tevődik át.
Az első és legfontosabb természetesen a kimaradó hétvégi gyűlések, őrsi foglalkozások és tanórák pótlása volt, melyre gyorsan megoldást találtunk bizonyos applikációkkal, így a tanórák, és a kiscserkészek foglalkozásai mindössze egyetlenegy hét kihagyás után teljes értékűen újraindultak.
Az őrsvezető jelöltek nem maradtak tananyag és tanár nélkül sem, mert egymást támogatva Varga Adalbert egyházi ösztöndíjassal kialakítottunk egy rendszert, tananyagot és csoportokat, így mind a magyar, mind pedig a történelem órák izgalmasan és menetrendszerűen alakulhattak.
Ezek után már csak két problémánk maradt, amelyekre minél előbb megoldást kellett találnunk. Mentorom, Eszti hiányában át kellett vennem a több száz emberhez eljutó heti értesítő szerkesztését és meg kellett oldani valahogy a személyes találkozások meghittségének, emberközeliségének pótlását. A cserkészetnek ugyanis pont ez a lényege, hogy együtt vagyunk, szemtől szemben, magyarul beszélünk egymással, tanulunk és közösséget építünk.
Bármennyire is nehéz elhinni, de a szombati gyűlések, melyek 2 óra hosszúak, több gyereknek és felnőttnek is az egyetlen olyan alkalom a héten, ahol magyarul beszélhetnek, magyar szót hallhatnak, hagyományainkról és szokásainkról tanulhatnak, tradicionális játékokat játszhatnak, énekeket dalolhatnak.
Éppen ezért találtuk ki az első Digitális Tábortüzet, amely e lehetőségeket kívánta pótolni és megpróbált egy kellemes, tábori hangulatot teremteni. A tábortűz mellett együtt énekeltünk és játszottunk, pont mintha az egyébként is áprilisra tervezett minitáborban lettünk volna. Néhányan gyertyával és mécsessel, néhányan pedig valódi kerti tűzzel csatlakoztak a beszélgetéshez; és ha csak az internet hullámain keresztül is, de érezhető volt a meghittség és az, hogy mindenki örült annak, hogy újra ennyien egy körben vagyunk. Voltak, akik sütögettek, voltak, akik játszottak, de mindenki együtt énekelt, és erőt adtunk egymásnak a jövőre nézve.
Abban azonban mindannyian egyetértettünk, hogy a következő tábort, tüzet, éneklést, játékokat már jó lenne valódi fával, egymás fizikai közelségében és nem csak az áramló megabyte-oknak köszönhetően véghezvinni. Rajtunk azonban nem múlt és nem is múlik majd semmi, amint újra a szabadban cserkészkedhetünk, senki sem fogja siratni a mobiltelefonját és a videóhívásokat.
