Kilenc hónappal ezelőtt görccsel a gyomromban, tele kérdésekkel, félelemmel és izgatottsággal érkeztem meg Calgaryba. Bár a világ túloldalára érkeztem, egy az általam eddig megszokott környezettől eltérő országba, már várt rám egy ismeretlen ismerős, a mentorom.
A kezdeti szorongás és feszélyezettség hamar eltűnt, ami sok kedves és közvetlen embernek köszönhető, akiket az elmúlt hónapokban ismerhettem meg, és akikkel együtt dolgozhattam. A program nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy kilépve saját komfortzónámból, számomra eddig ismeretlen, új feladatokkal és kihívásokkal nézhessek szembe, amelyeknek eleget téve folyamatosan fejlődhetek.
Számos kellemes élménnyel gazdagodtam, amelyekre visszaemlékezve, azokat már felsorolni sem lenne egyszerű. Egy teljesen más világban élhettem kilenc hónapon keresztül, mégis azt érezhettem, hogy itt is otthon vagyok, körülvéve segítőkész és jólelkű magyar emberekkel.
A Kanadában töltött idő egy szempontból rendkívülinek is mondható. A márciusban bekövetkezett váratlan fordulatok megkövetelték azt, hogy az addig megszokottól eltérő formába átültetve folytatódjon a munka, a közösségben végzett tevékenységünk. Itt élhettem át azt a bizonytalan időszakot, amely a változtatások, korlátozások hónapjai voltak. Amikor minden lecsendesült és lelassult kicsit. Az ötletelés időszaka után, sikeresen folytatódtak a munkák új, online formában. Az akadályokat és nehézségeket sikeresen leküzdve tanítottunk, szerveztünk, segítettünk.
S most lelkesítő a tudat, hogy a Kanadában töltött tevékenységem záróakkordjaként, június 4-én – az előírt óvintézkedéseket betartva – már személyes formában emlékezhetek együtt a calgary-i magyarokkal méltóképpen.
