Éves gulyás ebéd
Jelen esetben a Tanyán lévő sütőkkel gyűlt meg a bajom a desszert készítése közben, nem kevés idegeskedést okozva, de mivel nem szokásom feladni a dolgokat, így – még ha két napomba is került – most is elkészült a közel a 90 adag somlói galuska, de erről majd egy kicsit később.
Az ebédet magyar óra előzte meg, így már reggel 9 órától a Tanyán voltam, hiszen előtte még be kellett fejeznem egy-két dolgot a desszerthez. A gyerekeknek tartott órához ismét új tag csatlakozott, Borka már nagyobb, 8 éves lesz, nagyon aranyos, mosolygós és lelkes, rengeteget segített nekem az ebéd alatt is, amit itt is nagyon köszönök.
Ez az összejövetel a Magyar Tanya hagyományosan megrendezett rendezvénye, minden évben július utolsó vasárnapján tartjuk meg. A menü mindig gulyásleves és lángos, idén ezt somlói galuskával egészítettem ki. Mint kiderült, sokan meg is lepődtek, hiszen nem szokott desszert lenni, de rengeteg dicséretet kaptam, szóval legalább nem volt hiábavaló az erőfeszítésem, hogy az ellenem ható erők ellenére – értsd sütők – elkészítsem a nem kevés munkát igénylő klasszikus édességet. Lacival már péntek óta dolgoztunk az előkészítésen, ő idén egy új lángos receptet próbált ki. Ugyebár itt továbbra is tél van és a Tanya épületében finoman szólva sincs meleg, ez pedig kellőképp feladja a leckét a lángostészta megkelesztéséhez szükséges hőmérséklet kialakításánál. Be is kellett fűteni kicsit, de a pénteki tesztsütés jó eredményt hozott, így Laci úgy döntött, idén ez a recept lesz a befutó.
A leveshez több tíz kiló színhúst és zöldségeket használt fel Laci, így elég gazdag gulyás került az asztalra első fogás gyanánt. Ezt követte a lángos, melynek sütése elől idén „elmenekültem” a hűtőszobába, ahol a desszerteket adagoltam és nyomtam ki rájuk habzsákból a friss tejszínből vert habot, majd locsoltam meg a rumos csokoládé szósszal. Mondhatni, okkal lógtam meg a lángossütés elől, hiszen tavaly én és Dóra néni láttuk el ezt a feladatot, amivel önmagában nem is lett volna semmi gond. A probléma ott kezdődött, hogy az olaj kicsöpögött a padlóra én pedig – miközben egy csipeszért mentem – megcsúsztam rajta és estem egy óriásit, a konyha egyik végéből a másikig csúsztam a fenekemen. Ennek eredményeképpen a pólóm, a pulóverem is kiszakadt és vagy 3 hétig egy méretes lila folt is díszített. Így idén biztonságosabbnak láttam, ha a somlóikkal bíbelődöm a lángossütés helyett.
Természetesen idén sem maradtam izgalom nélkül. Tudniillik a somlói nem egy könnyű desszert, tulajdonképpen azon kívül, hogy iszonyatosan finom, nem is értem, miért ezt választottam, minek bonyolítom az életemet a szükségesnél jobban. Ugyanis háromféle piskótát kell sütni hozzá, szirupot, vaníliasodót és rumos csokoládéöntetet is kell készíteni, valamint tejszínhabot. Ez még kis mennyiség esetében sem kevés idő, nemhogy 90 főre kalkulálva.
Már pénteken nekiláttam a sima, a kakaós és a diós piskóta elkészítésének, de sajnos a sütők nem voltak a segítségemre, sőt. Az egyik alulról éget, a másik felülről, a harmadik meg szimplán nem süt, bármilyen hőfokra is állítja az ember. A közel 50 tojásból készült piskóták nagy része így a kukában landolt, hiszen bármennyire is divatosak most az aktív szénnel készült dolgok, nem láttam célszerűnek feketévé égetett piskótát használni a desszerthez. Szóval a pénteki napom nagyjából arra volt jó, hogy elment az egész, a munkám nagy része pedig a szemetesben végezte. De legalább az öntetek és a szirup kész volt, ahogy a rumba áztatott mazsola is. Laci viccesen mondta, hogy ne idegeskedjek, fagyit még mindig vehetek desszertnek. Viszont engem nem olyan fából faragtak, aki könnyen megadja magát. Így szombaton folytattam, vagy mondhatni kezdtem újra a piskóta projektet, ezúttal muffin formába töltve a tésztát, majd ezeket vágtam fel karikákra és rétegeztem az összeállításnál. Először a kakaós piskóta, amit meglocsol az ember a rumos sziruppal, majd a sodó, erre a darált dió és a mazsola és így tovább. Rendesen elfáradtam, mire kész lettem és a hűtőbe tettem őket pihenni, de a sok elismerés következő nap, miszerint nagyon finom volt a süti, kárpótolt. Volt aki felvetette, hogy a legközelebbi süti klub alkalmával elkészíthetnénk együtt. Figyelembe véve a mostani kálváriámat, azt hiszem egyelőre valami egyszerűbb receptet fogok választani a következő sütizésre.
Mindenesetre az ebéd jól sikerült, elég jó napot zártunk, még beszélgetni is sikerült egy pár szót a legtöbb taggal, majd az elszámolást és egyéb adminisztrációs feladatokat letudva, végül fél 7 körül indultam hullafáradtan haza, de úgy érzem, megérte.
